
Az október 30-i bukaresti tűzvész további négy sérültje halt meg az utóbbi 24 órában, köztük annak a rockegyüttesnek a basszusgitárosa, amelyiknek a koncertjén bekövetkezett az immár 54 áldozatot követelő tragédia.
2015. november 12., 12:432015. november 12., 12:43
2015. november 12., 17:392015. november 12., 17:39
A válságos állapotban lévő Alexandru Pascut, a Goodbye to Gravity basszusgitárosát a család kérésére szerda este Franciaországba szállították gyógykezelésre, ám a zenész a párizsi repülőtéren életét vesztette. Az öttagú együttesnek így már csak egyetlen tagja, Andrei Găluț énekes maradt életben, akit a hollandiai Beverwijkben ápolnak súlyos sérülésekkel.
Csütörtökre virradó éjszaka másik két, Bukarestben ápolt sérült vesztette életét: egyikük Mădălina Strugaru, az együttes még életben lévő énekesének barátnője volt. Délután újabb sérült hunyt el az egyik fővárosi kórházban.
A tűzvészben megégett és füstmérgezést szenvedett több mint 150 sebesült közül 36-ot indítottak útnak a román légierő és a NATO kórházrepülőivel külföldi kórházak felé, amelyek – az érintettek családjának kérésére – átvállalták kezelésüket. A külföldre irányított sérültek közül nyolcan (egyesek már útközben) életüket vesztették. Bukarestben a tűzvész 71 sérültje fekszik még kórházban, közülük 15-nek az állapota súlyos, életveszélyes.
A bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A helyiségnek nem voltak vészkijáratai. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia helyszínén 26-an haltak meg, több mint 150 ember pedig füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba.
A helyszínen talált áldozatok többségének halálát a belélegzett mérgező gázok (szénmonoxid és ciánszármazékok) okozták. A kórházban ápolt súlyos égési sérültek felépülési esélyeit illetően, az orvosok már korábban figyelmeztették a közvéleményt, hogy az első hét után kritikus időszak következik, amikor szövődmények léphetnek fel. Az áldozatok nemcsak a megégett légutak és bőrfelületek miatt vannak életveszélyben, hanem az elszenvedett mérgezés utóhatásai miatt is.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!