2007. október 24., 00:002007. október 24., 00:00
– Ha így lesz, elfogadom.” Lech Kaczynski államfőt arra kérte, hogy „a lehető legrövidebb határidőn belül” tegye lehetővé az új kormány létrejöttét. Tusk azt is bejelentette, hogy ma tart megbeszélést Waldemar Pawlakkal, a Lengyel Parasztpárt (PSL) elnökével a leendő kormányról. A PO nem szerzett abszolút többséget a választásokon, így koalíciós partnerre van szüksége. A 460 tagú alsóházban (szejm) a PO 209, a PSL 30 mandátummal rendelkezik. A két párt regionális szinten egyébként már több helyütt együttműködik Lengyelországban. Tusk közölte, törekszik a „jobb együttműködésre az Egyesült Államokkal, amiben Lengyelország igazi partner lesz”, különösen az iraki és afganisztáni lengyel kötelezettségvállalás tekintetében. „Amerika a legszorosabb szövetségesünk és a barátunk” – hangsúlyozta. Még fontosabbnak mondta „a Moszkvához fűződő kapcsolatok felmelegítését.”
A lengyel miniszterelnök kizárta, hogy pártja koalícióra lépne a liberálisokkal. Jaroslaw Kaczynski tegnap kijelentette: az általa vezetett nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság nem vesz részt a PO vezette majdani kormányban, inkább ellenzékbe vonul. A vasárnapi választások eredményét annak bizonyítékaként értékelte, hogy „demokráciákban is történnek hibák”.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).