Hirdetés

Túlórapénzükért tüntettek a köztisztviselők

Mintegy 350 köztisztviselő tüntetett hétfőn a kormány épülete előtt Bukarestben a kormány költségvetési megszorításai ellen. A tiltakozók nem értenek egyet azzal, hogy a kormány megvonja a túlórapénzeket, és csökkentse vagy megszüntesse több bérjárulékukat.

Hírösszefoglaló

2009. február 16., 15:412009. február 16., 15:41

A kormány képviselőivel hétfőn folytatott egyeztetések után a köztisztviselők úgy döntöttek, hogy folytatják a tiltakozást. Így február 20-án figyelmeztető sztrájkot, február 27-én pedig általános munkabeszüntetést rendeznek a köztisztviselői szakszervezetek.

Sebastian Oprescu, a Köztisztviselők Országos Szakszervezetének elnöke szerint a kormány jelezte, hogy hajlandó a tárgyalásokra, és szándékában áll elkezdeni a problémák megoldását. „Egy ilyen ígéret azonban nem győz meg bennünket arról, hogy fel kell függesztenünk a tiltakozást” - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A Köztisztviselők Országos Szakszervezete a környezetvédelmi felügyelőség, a pénzügyőrség, a munkaügyi hatóság, a megyei közegészségügyi hivatalok és a fogyasztóvédelmi hivatal mintegy húszezer munkatársát tömöríti.
 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogat és nem vesz részt olyan kormányban, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is ott van, függetlenül attól, hogy azt technokrata miniszterelnök vezeti vagy sem – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan: a PNL semmilyen kormányt nem támogat, amiben részt vesz a PSD, a nagykoalíció rossz ötlet
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára

Kormányalakítási megbízást kért George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Nicușor Dan államfőtől az elnökkel a kormányalakításról folytatott hétfői egyeztetésen.

Simion kormányalakítási megbízást kért Nicușor Dantól az AUR számára
2026. május 18., hétfő

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság

Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.

Pesszimista, a megélhetését félti és nemigen bízik senkiben a romániai lakosság
2026. május 18., hétfő

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu: csak az Európa-barát pártokkal vagyunk hajlandóak együttműködni, de Bolojan nem kell
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?

Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.

Elnöki egyeztetések: előfordulhat, hogy Nicușor Dan ismét Bolojant kéri fel kormányalakításra?
2026. május 17., vasárnap

Előre hozott választást akar a románok többsége

A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.

Előre hozott választást akar a románok többsége
2026. május 17., vasárnap

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő

Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Nicușor Dan kijelölheti az új kormányfőt: Nyugat-barát többséget vár az államfő
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól

A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.

Jelentősen drágulhat a romániai úthasználati díj (rovinieta) júliustól
2026. május 17., vasárnap

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban

A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Ittas és bódult sofőrökre vadásztak: több ezer járművet ellenőriztek az éjszakai akcióban
2026. május 16., szombat

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók

A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.

Sztrájkolnak, a miniszterelnök-helyettes lemondását követelik a kormányzati dolgozók
Hirdetés
Hirdetés