2012. december 05., 12:522012. december 05., 12:52
Az ország idén 44 pontot kapott, ezzel a 66. helyet foglalja el a korrupciós listán, ami előrelépés a tavalyi pozícióhoz képest, amikor a 75. volt. Az idei állás Szaúd-Arábiával és Kuvaittal helyezi azonos szintre Romániát.
A TI Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) alapján rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat. Magyarország 2012-ben 55 pontot kapott a CPI-felmérésen, ezzel a vizsgált 176 ország közül a 46. helyet foglalja el – közölte a TI. Tavaly az 54. volt a vizsgált 183 ország között.
A legkevésbé korrupt ország Dánia, Finnország és Új-Zéland. A három ország holtversenyben az első helyen áll 90 ponttal, ezekben az államokban – a szervezet szerint – magas szintű a közérdekű információkhoz való hozzáférés és megfelelőek a közhatalmat gyakorlók magatartását szabályozó intézkedéseknek.
Afganisztán, Észak-Korea és Szomália ismét a lista végére került. Huguette Labelle, a Transparency International igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, hogy a kormányoknak átfogó anti-korrupciós intézkedéseket kell bevezetniük a közszektorban.
A korrupció csökkentése érdekében hatékony lobbiszabályozásra és tisztességes pártfinanszírozási rendszerre van szükség, átláthatóvá kell tenni a közpénzek felhasználását, a közhatalmat gyakorló szervek működésének pedig számon kérhetőnek kell lennie.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.