Hirdetés

Transgaz: Románia gázimportja zavartalan, a belföldi termelés fedezi az ország gázszükségletét

Képünk illusztráció •  Fotó: Facebook/Romgaz

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/Romgaz

Románia gázimportja továbbra is zavartalan, ugyanakkor ebben az időszakban hazai termelésből is fedezni tudják az ország gázszükségletét – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek a román gázvezeték-hálózatot kezelő Transgaz állami vállalat vezérigazgatója.

Hírösszefoglaló

2022. április 27., 11:342022. április 27., 11:34

Ion Sterian rámutatott, az ortodox húsvét alatt mindössze 13–14 millió köbméter földgázt használtak fel Romániában naponta, az alacsony fogyasztás miatt a Romgaz állami vállalatnak csökkentenie kellett a termelést. „Mára (szerda – szerk. megj.) hozzávetőlegesen 19,5 millió köbméteres fogyasztást becsülnek” – tette hozzá.

Ugyanakkor a szerdai gázimport 3,5 millió köbméterre tehető, ami megegyezik az előző napi mennyiséggel.

Hirdetés

A Transgaz igazgatója hangsúlyozta, ebben az időszakban Románia a hazai termelésből fedezni tudja az ország gázszükségletét,

a fogyasztás ugyanis nem haladja meg a napi 20–21 millió köbmétert, miközben napi 23 millió köbméter kitermelésére is van lehetőség.

A gázimport most azért fontos, hogy a hideg évszak kezdetére 3,2 milliárd köbméter gáz legyen a tárolókban – magyarázta. Elmondta azt is, hogy jelenleg 640 millió köbméter gáz van a hazai gáztározókban, 230 millió köbméterrel több, mint tavaly ilyenkor.

Idézet
Nekünk a BRUA gázvezeték a megmentőnk, ez működik, segítségével biztosított az ellátás, illetve a gáz tranzitja is a régióban, miközben a tranzitdíjakból bevételre is szert teszünk

 – nyomatékosította.

Mint ismeretes, az orosz Gazprom vállalat szerdán bejelentette, hogy teljesen leállította a Lengyelországba és Bulgáriába irányuló gázszállításokat, mivel a két ország nem hajlandó rubelben fizetni a vételárat. Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban közölte, hogy Oroszország ezután nem fogja dollárban vagy euróban elfogadni a földgázszállítások ellenértékét, hanem áttérnek a rubelelszámolásra.

korábban írtuk

Hivatalos: a Gazprom leállította a gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, Magyarország ellátása zavartalan
Hivatalos: a Gazprom leállította a gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, Magyarország ellátása zavartalan

A Gazprom leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül – erősítette meg szerdai közleményében az orosz gázipari holding.

korábban írtuk

Itt az energiaháború: a Gazprom leállítja a gázszállítást Bulgáriának és Lengyelországnak
Itt az energiaháború: a Gazprom leállítja a gázszállítást Bulgáriának és Lengyelországnak

Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken – közölte kedden a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat. Leáll az orosz gázszállítás Bulgária számára is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

PNL-szenátor: Nem kizárni, meghallgatni kell Veșteát

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora, Sorin Cîmpeanu szerint a párt vezetősége hétfőn 17 órakor kezdődő ülésén vitatja meg Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésének ügyét.

PNL-szenátor: Nem kizárni, meghallgatni kell Veșteát
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni

Az RMDSZ egyelőre nem foglal állást Adrian Veștea miniszterelnök-jelölésével kapcsolatban. A szövetség vezetői megvárják, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) miként viszonyul Nicușor Dan államfő váratlan döntéséhez.

Kelemen szerint kérdéseket vet fel Veștea jelölésének módja, de az RMDSZ leül vele tárgyalni
2026. június 14., vasárnap

Volt alkotmánybíró: az államfőnek konzultálnia kellett volna a pártokkal a jelölt nevesítése előtt

Tudorel Toader volt alkotmánybíró szerint Nicușor Dan államfőnek konzultálnia kellett volna a parlamenti pártokkal, mielőtt Adrian Veșteát nevesítette miniszterelnök-jelöltnek.

Volt alkotmánybíró: az államfőnek konzultálnia kellett volna a pártokkal a jelölt nevesítése előtt
2026. június 14., vasárnap

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége vasárnap 19 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt miniszterelnököt – tájékoztatott a párt sajtószóvivője, Cristian Seidler.

Az USR is eldönti hamarosan, hogy támogatja-e Adrian Veșteát
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná

Adrian Veștea szerint miniszterelnök-jelölése nem fenyegetést, hanem felelősséget jelent a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára. Ezzel szemben Gheorghe Falcă PNL-s európai parlamenti képviselő vasárnap Veștea kizárását kérte a pártból.

Tovább mélyül a válság a PNL-ben: Veștea békülne, Falcă kizárná
2026. június 14., vasárnap

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt

Az RMDSZ vezetősége vasárnap 18 órakor kezdődő ülésén dönti el, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt – nyilatkozta Csoma Botond a Digi 24 televíziónak.

Az RMDSZ hamarosan dönt, hogy támogatja-e Adrian Veștea kijelölt kormányfőt
2026. június 14., vasárnap

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?

A Brassó Megyei Tanács elnökéből lett miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea több mint három évtizede tagja a PNL-nek, önkormányzati vezetőként és miniszterként is jelentős politikai tapasztalatot szerzett.

Ki az új miniszterelnök-jelölt, Adrian Veștea?
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra

Valóságos kommentcunamit indított el Nicușor Dan államfő vasárnapi döntése, amellyel Eugen Tomac helyett Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek. A Facebookon megjelent hozzászólások alapján a felháborodás elsősorban a jobboldali szavazók körében erős.

„Gyorsabban csalódtunk benned, mint Iohannisban” – Dühödt kommentáradat zúdult Nicușor Danra
2026. június 14., vasárnap

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan

Miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízatását, Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát, Brassó Megye Tanácsának elnökét és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnökét kérte fel kormányalakításra.

FRISSÍTVE – Visszalépett Eugen Tomac, Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan
2026. június 14., vasárnap

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.

Sokakat őrizetbe vettek a Jupiter hadművelet keretében
Hirdetés
Hirdetés