2008. december 24., 13:312008. december 24., 13:31
„Nem titok, hogy 1992 óta kíméletlen ellenfele voltam a PSD-nek, de úgy vélem, az azóta eltelt időszakban kimerítettük gyűlöletpotenciálunkat. Megjegyzem, szerelem sohasem lesz közöttünk, de a konjunktúra összehozott bennünket a szociáldemokratákkal, különös tekintettel arra, hogy nekem kötelességem volt széles parlamenti többséggel bíró kormányt kialakítani az ország számára a körvonalazódó gazdasági válság közepette” – hangsúlyozta Băsescu. Az államfő feltárta: az utolsó pillanatig reménykedett a 2004-ben hatalomra lépett DA Szövetség újjáalakításában, a Călin Popescu-Tăriceanu vezette liberálisok azonban ragaszkodtak a kormányfői poszt megőrzéséhez.
„Tăriceanura azonban nem bízhattam ismét a kormányalakítás feladatát, miután két évvel ezelőtt kirúgta kabinetjéből a demokratákat. Csak a hülye nem tanul a saját hibáiból” – fogalmazott az elnök, aki hozzátette: őt is meglepte, hogy Theodor Stolojan lemondott a megbízott miniszterelnöki posztról, és a demokrata politikus a mai napig nem ismertette vele döntése pontos okát. (A PDL alelnöke különben tegnap cáfolta azokat a bukaresti lapértesüléseket, miszerint hamarosan távozni készül a kormánypártból.) Traian Băsescu a továbbiakban elmondta, az Emil Boc vezette kormánynak „el kell felejtenie”, hogy 2009-ben államfőválasztást rendeznek Romániában, és kizárólag a gazdasági recesszió hatásainak ellensúlyozására kell koncentrálnia. „Halvány gőzöm nincs, hogy megpályázok-e egy újabb mandátumot” – közölte az államfő, aki egyébként a Boc-kabinet tagjainak hétfő esti eskütételét követően a közigazgatási reform végrehajtására szólította a minisztereket, szerinte ugyanis a romániai településeknek helyi autonómiára van szükségük.
Az infláció és a megélhetési költségek jelentik a lakosság legfőbb aggodalmát, a társadalomban pedig a bizalmatlanság és a pesszimizmus uralkodik Románia jövőjét illetően, a politikai instabilitás pedig az egyik legfontosabb téma a közvélemény körében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogad el olyan kormányt, amelyet Ilie Bolojan vezet, és kizár bármiféle együttműködés a Nyugat-barát pártokon kívüli erőkkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Mint ismeretes, Nicușor Dan államfő hétfőre hívta egyeztetésre a parlamenti pártokat, miután a kormányból kilépett PSD a szélsőjobboldali AUR támogatásával megbuktatta a liberális párti (PNL) Ilie Bolojan vezette kormányt.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.