Traian Bãsescu államfõ szerint Markó Béla az MPSZ híveit próbálja elcsábítani

Autonómiát Udvarhelynek és Caracalnak! „Volt polgármesterként én is a helyi autonómia egyik legelkötelezettebb híve vagyok. Természetellenes, hogy különbözõ minisztériumok nevezzenek ki igazgatókat olyan intézmények élére, ahova a helyi közösségnek kellene kijelölnie a megfelelõ embert. Lesz helyi önrendelkezés Székelyudvarhelyen, ugyanolyan mértékben, mint Caracalon” – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Traian Bãsescu. Az államfõ teljes mértékben elhatárolódott az etnikai alapú önrendelkezési formáktól, és túlzásnak nevezte Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentéseit, miszerint etnikumközi feszültségeket eredményezhet, ha nem sikerül kivívni a Székelyföld autonómiáját.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. október 18., 00:002006. október 18., 00:00

Néhány perces megbeszélésen az elnök ezt Lokodi Edit Emõkének, a Maros megyei önkormányzat elnökének is a tudomására hozta. A román államfõ nemcsak az autonómiával kapcsolatosan ismételte el eddig többször hangoztatott álláspontját, ugyanúgy vélekedett most is, mint eddig a Bolyai Egyetem önállósodásáról és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tagozódásáról. A különbséget csupán az jelentette, hogy a sajtó képviselõitõl tudta meg: a vásárhelyi intézmény már fél évszázada nem tartozik a kolozsvárihoz. „Én az európai multikulturalitás, nem pedig a szegregáció és elszigetelõdés híve vagyok” – jelentette ki Bãsescu.
Markó Béla csíkszeredai és agyagfalvi kijelentéseit kommentálva, az államelnök meggyõzõdését fejezte ki, hogy az RMDSZ elnöke lényegében kortesbeszédeket mondott, amelyekkel a Magyar Polgári Szövetség híveinek szavazatait próbálja megszerezni. Bãsesecu kifejtette, õ nem kíván beavatkozni a magyarság belsõ politikai harcába, és nem is akar Markó kijelentéseivel foglalkozni. Az államelnök szerint mindenkinek tiszteletben kell tartania az ország alkotmányát, ugyanakkor a szólásszabadságot és a véleménynyilvánítást sem lehet korlátok közé szorítani. Ehhez a gondolathoz kapcsolta Theodor Stolojan legutóbbi lépését is, aki tegnap jelentette be lemondását az elnöki tanácsosi tisztségrõl. Traian Bãsescu megígérte, hamarosan elbeszélget a november elsejéig még tisztségben lévõ gazdasági tanácsosával, és csak ennek függvényében ítélkezik a PNL-bõl menesztett politikus új csoportosulása felõl. Az államfõ egyelõre nem tudta megnevezni Stolojan utódját az elnöki hivatalban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt
2025. szeptember 10., szerda

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai

A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.

Mit kell tenni csalás esetén? – A kiberbiztonsági hatóság ajánlásai
2025. szeptember 10., szerda

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást

Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.

„Ez elfogadhatatlan”. Romániai politikusok is elítélték a Lengyelország elleni orosz dróntámadást
2025. szeptember 10., szerda

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte

Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.

Magyarsága miatt kötött bele a szélsőséges AUR egyik képviselője egy miniszterbe, nem teszi ki az ablakba, amit kapott érte
2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát