
„Remélem, Elena Udreának ismételten lehetősége nyílik megerősíteni előttem, hogy becsületes ember” – jelentette ki Traian Băsescu a védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) vasárnapi tisztújító kongresszusán.
2015. február 08., 20:242015. február 08., 20:24
A volt államfő – aki először lépett a nyilvánosság elé, amióta egykori tanácsadója ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) – közölte, Udrea neki is beszámolt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ideiglenes igazgatójával kapcsolatos vádjairól, államfőként azonban nem voltak eszközei ellenőrizni az információkat.
A korrupcióval és befolyással üzérkedéssel gyanúsított volt fejlesztési miniszter – akinek letartóztatásáról hétfőn dönt a parlament – több alkalommal különböző bűncselekményekkel vádolta meg a SRI-t ügyvivőként irányító Florian Coldea tábornokot.
Elena Udrea szerint volt férjétől, az előzetesben lévő Dorin Cocoş üzletembertől Coldea félmillió eurós támogatást kért és kapott a Sebastian Ghiţă szociáldemokrata képviselő tulajdonában lévő România Tv elindításához. A SRI ideiglenes igazgatója ellen Udrea barátnője, a szintén előzetes letartóztatásban lévő, több ügyben is korrupcióval gyanúsított Alina Bica, a szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) volt vezetője is terhelő vallomást tett.
Udrea – aki nemrég lemondott a PMP éléről, és nem is jelent meg a párt vasárnapi kongresszusán, amelyen utódjául Eugen Tomacot választották meg – szombaton a B1 hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: George Maior, a SRI nemrég leköszönt elnöke tavaly tájékoztatta őt arról, hogy fényképek készültek a Bicával folytatott párizsi shoppinghétvégéjéről.
„Maior a helyettesétől, Coldea tábornoktól értesült a fényképekről” – jelentette ki a parlamenti képviselő. Udrea és Bica tavaly februári párizsi bevásárlókörútjáról októberben, az államfőválasztási kampányban jelentek meg fényképek egy nem sokkal később törölt névtelen blogon.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!