
Fotó: Haáz Vince
Továbbra is Mircea Geoană helyettes NATO-főtitkárt, korábbi szociáldemokrata pártelnököt látnák a legtöbben szívesen Románia következő államfőjeként – derül ki egy friss felmérésből.
2023. november 08., 12:052023. november 08., 12:05
Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint mind azok körébenelső helyen áll, akiknek van kiszemelt jelöltjük, de nem biztos, hogy elmennek szavazni, mind azok körében, akiknek van jelöltjük, és biztosra is mondták a részvételüket az elnökválasztáson.
A második helyen Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke áll 21,8 százalékos támogatottsággal – esetében azzal számoltak, hogy a PSD és annak koalíciós partnere a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös jelöltje lesz, a liberálisok azonban a felmérés elkészülte után arról döntöttek, hogy önállóan indulnak a jövő évi választásokon –, míg a harmadik helyen George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke áll 18,9 százalékkal.
A további sorrend: Elena Lasconi (USR – 12,1 százalék), Diana Şoşoacă (SOS Románia – 10,5), Dacian Cioloş (REPER – 4,3) és Kelemen Hunor (RMDSZ – 3,1).
Azok körében, akiknek van jelöltjük, és biztosra is mondták a választási részvételüket – a megkérdezettek 54,3 százaléka nyilatkozott így – a függetlenként induló Geoană 27,2 százalékon áll. A PSD és a PNL által közösen indítandó Marcel Ciolacu támogatottsága 24,2 százalékos, míg George Simioné 18,6 százalékos.
A további sorrend: Elena Lasconi (9,9 százalék), Diana Şoşoacă (8,9), Dacian Cioloş (5,3) valamint Kelemen Hunor (3,4).
A PSD szavazói közül 52 százaléknyian szavaznának a PSD és a PNL által közösen indított Marcel Ciolacura, míg 33,5 százaléknyian Mircea Geoanára.
A PNL szimpatizánsai közül a PSD és a PNL közös jelöltjeként induló Ciolacut csupán 34,8 százalék támogatná, Geoanát 24,1, Elena Lasconit pedig 17,9.
Az AUR szavazótábora 67,2 százalék arányban támogatná George Simion pártelnököt, 13,9 százalék körében Diana Şoşoacă lenne a befutó, míg 9 százalék támogatná Geoanát.
Az USR szavazói körében Elena Lasconi 32,9 százalékkal áll az élen, őt Dacian Cioloş követi 24,7 százalékkal, Mircea Geoană pedig 22,4 százalékot kapna.
65 százalék szavazna független jelöltre.
A felmérés október 23. és november 2. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 3 százalékos.
Mint arról beszámoltunk, Mircea Geoană nem nyilatkozott egyértelműen arról, hogy el kíván indulni független jelöltként az elnökválasztáson, ugyanakkor az utóbbi hetekben adott nyilatkozatai már olyan elemeket tartalmaznak, amelyek arra utalnak, hogy már meg is kezdte a kampányát.
Elemzők szerint ugyanakkor párttámogatás nélkül kevés esélye lehet valóban elnyerni az államfői tisztséget.

Nagyon kevés esélye van Mircea Geoană helyettes NATO-főfitkárnak arra, hogy függetlenként megnyerje a jövő évi államfőválasztást – jelentette ki Ionuț Stroe, a kisebbik kormányerő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

A romániai lakosság jelentős része már nem bízik a pártokban, korruptnak tartja őket, ezért választana inkább egy független, köztiszteletben álló személyt államfőnek.

A jövőre esedékes romániai elnökválasztás nyomán véget érhet az az időszak, amelyet magukat jobboldalinak tartó államfők regnálása jellemzett.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!