
„A szabad választásokért”. George Simion AUR-vezér bejelentése szerint folytatják a tiltakozásokat
Fotó: Facebook/George Simion
Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. George Simion szerint az elkövetkező hetekben folytatják a tüntetéseket „a szabad választásokért” és a salátarendeletbe foglalt intézkedések ellen.
2025. január 13., 15:212025. január 13., 15:21
Hétfői közleményében az AUR elnöke felrótta, hogy sem a kormány, sem Klaus Iohannis államfő nem reagált még az elmúlt napok tüntetéseire, ezért folytatják „a belföldi és a külső nyomást”.
szerinte ugyanis több szó esett a romániai politikai válságról és az „államcsínyről” az Európai Parlamentben, mint a román törvényhozásban, amelynek tagjai téli vakációjukat töltik.
A pártelnök hangsúlyozta továbbá, hogy a héten folytatják a tüntetéseket, amelyeken a salátarendeletbe foglalt bizonyos intézkedések eltörlését, az elnökválasztási folyamat folytatását, a második forduló megszervezését követelik.
„Arra kérem önöket, hogy kövessenek bennünket, és nyerjük meg ezt a csatát, amelyet nem egyik vagy másik vezetőért, hanem a demokráciáért, a jogállamiságért, a szabadságért és az ország jövőjéért vívunk” – fogalmazott az Agerpres szerint.
amelyek sora január 24-én, a román fejedelemségek egyesülésének ünnepén folytatódik Jászvásáron, majd Focşani-ban is szerveznek egy tüntetést.
Az AUR elnöke azt is közölte, hogy a következő időszakban több európai és amerikai ország elnökével, miniszterelnökével és vezető konzervatív politikusaival fog találkozni.
Daniel David oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy pénteken aláírja az iskolai házi feladatokról szóló rendeletet.
Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.
Egyre több helyen kerülnek vezető pozícióba hozzá nem értő személyek, a dél-romániai vízügyi botrány felelőseinek távozniuk kell tisztségükből – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Cáfolta szerdán a környezetvédelmi minisztérium azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a tárca képviselői tudtak arról, hogy a lakosság vezetékes víz nélkül maradhat a Paltinu gátnál végzett munkálatok miatt.
Az Ilie Bolojan vezette progresszív kormány képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ezért a kabinetnek le kell mondania – áll a bizalmatlansági indítványban.
Krassó-Szörény megyére narancssárga, Hunyad, Fehér és Szeben megyére pedig sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható erős szél miatt.
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő az uniós tagállamok Bukarestbe akkreditált nagyköveteivel tartott találkozón.
Megkötötte a szerződést egy korvett vásárlásáról a román kormány és a török ASFAT. A hadihajó beszerzéséről szóló dokumentumot december 3-án a román védelmi minisztérium bukaresti székhelyén írták alá.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakártők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!