
Megerősítette vezető helyét a romániai közéleti szereplők bizalmi rangsorának élén a novemberben megválasztott államfő: Klaus Johannisban a választópolgárok csaknem 65 százaléka bízik – derült ki az Adevărul hírportál által csütörtökön közzétett felmérésből.
2015. február 26., 12:592015. február 26., 12:59
A Johannisba vetett bizalom a választás nyomán ugrott a tavaly októberi 35 százalékról 60 százalékra, azóta pedig tovább növekedett azok tábora, akik bíznak, illetve „nagyon bíznak” az új államfőben.
Johannis már decemberben megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget, Mugur Isărescut, a jegybank kormányzóját. A nemzeti bank vezetőjének bizalmi indexe több mint három százalékponttal 42 százalékra esett vissza, ami a svájci frank váratlan megerősödése miatti tüntetésekkel, a bajba jutott hitelesekkel szemben tanúsított álláspontjával állhat összefüggésben.
További két százalékponttal romlott a hagyományosan legerősebb román pártot vezető Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök megítélése, akiben most a megkérdezettek 24 százaléka bízik. Októberben (az elnökválasztás előtt) még Ponta volt a legnépszerűbb román politikus 39 százalékos bizalmi indexszel.
A legismertebb romániai magyar közéleti személyiségekbe vetett közbizalom a hibahatár körül mozog: Tőkés László EP-képviselőben a romániai felnőtt lakosság 4,1 százaléka bízik (decemberben 5,3 százalékon állt), míg Kelemen Hunorról, az RMDSZ elnökéről a megkérdezettek 3,7 százaléka mondta azt (decemberben 4,8 százalék), hogy bízik benne. Romániában a lakosság 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.
A közvélemény-kutatás február 5–10. között készült több mint ezerfős, Románia felnőtt lakosságának nézeteit 3 százalékos hibahatárral tükröző reprezentatív mintán.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!