
Fotó: Facebook/AUR
Tovább foszladozik a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által létrehozott „szuverenista pólus”: néhány napon belül már a második törpepárt vezetője jelentette be, hogy kilép a szövetségből, így abban csak két párt marad.
2024. március 04., 09:402024. március 04., 09:40
A hétvégén a Radu Ghidău vezette Nemzeti Parasztszövetség (ANȚ) is bejelentette, hogy otthagyja a George Simion vezette pártot, miután „totalitárius tendenciákkal és diktatórikus vezetési stílussal” vádolta meg az AUR-vezért.
„A szavakkal nehezen kifejezhető megvetés és megaláztatás, amellyel George Simion legközelebbi munkatársaival bánik, ennek a politikai projektnek a megsemmisüléséhez vezet, és az AUR megsemmisüléséhez is el fog vezetni” – mondta Laufer.
A szuverenista ezek után már csak az AUR-ból és a Marian Cucșa által vezetett Republikánus Pártból áll. Utóbbi a pártelnök küldöttségének tagja volt a közelmúltban az Egyesült Államokba tett amerikai utazásán, a Konzervatív Vezetők Konferenciáján. Cucșa a 2016-2020-as törvényhozási ciklusban az ALDE parlamenti képviselője volt, és az ALDE Temes megyei vezetője, majd 2023-ban alapította meg a Republikánua Pártot.
A kilépésekre és a vádakra
„Valószínűleg az elkövetkező napokban is elő fognak állni egyesek, és azt fogják mondani az AUR-ról, hogy nem veszik őket figyelembe, és egyéb fantazmagóriákat terjesztenek majd” – tette hozzá a képviselő, aki szerint a párt megkezdte a George Simion által március 1-je óta meghirdetett „tavaszi nagytakarítást”.
Az AUR vezetője elmondta, hogy a párt „nemcsak az aláírásgyűjtést kezdi meg az európai parlamenti választásokon induló párt jelöltlistájának támogatására, hanem egy utolsó nagytakarítást is kezdeményez” a választások előtt.
Elemzők szerint a kilépések és a vádaskodások nem ingatják meg az AUR-t, a szélesebb közönségnek ugyanis eddig fogalma sem volt róla, hogy ezek a törpepártok egyáltalán szövetségre léptek a szélsőséges alakulattal.

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

A Nemzeti Identitás Ereje párt szakít George Simionnal és az AUR Szövetséggel – jelentette be Ilan Laufer, a párt elnöke.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!