Törvényszékhez fordultak a római katolikusok

Vatikán közbelépését kérik a katedrális melletti építkezés felfüggesztéséért Törvényszéki feljelentést tett a Bukaresti Római Katolikus Érsekség több intézmény ellen, így a fővárosi polgármesteri hivatal, Bukarest egyes számú kerületének polgármesteri hivatala, valamint a művelődési és kultuszminisztérium ellen.

2006. május 11., 00:002006. május 11., 00:00

Amint arról beszámoltunk, a bukaresti Szent József-katedrális mellé impozáns méretű épületet akarnak építeni. Az érsekség már szervezett tiltakozó megmozdulást az építkezés ellen, tegnap azonban úgy döntött, törvényszékhez fordul az ügyben. Az érsekség képviselői szerint a fővárosi polgármesteri hivatal törvénytelenül adta bérbe a templom melletti területet. Emellett Andrei Chiliman kerületi polgármesternek nem állt jogában aláírni a több mint hetvenöt méteres magasságú ingatlan építési engedélyét, az egyház ugyanis nem egyezett bele az építkezésbe.
A Bukaresti Római Katolikus Érsekség azzal vádolja a művelődésügyi és kultuszminisztériumot, hogy a tárca feladata lett volna megvédeni a templomot ebben az ügyben, hiszen a minisztérium statútumában az áll, hogy garantálja az egyházi intézmények zavartalan tevékenységét. Az Országos Építkezési Felügyelőség elleni feljelentést azzal indokolták a római katolikusok, hogy az intézmény elmulasztotta ellenőrizni, hogy az urbanisztikai engedélyen szerepel-e az egyház beleegyezése, ugyanakkor pedig a templom épületétől számított tízméteres körzeten belül nem szabadott volna jóváhagynia az építkezést.
Az érsekség képviselői abban bíznak, hogy a munkálatokat felfüggesztik legalább a per lezajlásának idejére, végső célként pedig abban reménykednek, hogy visszavonják a Millenium Building vállalat építkezési engedélyét. A katolikus érsekség aláírásgyűjtésbe is kezdett: eddig közel tizenötezer személy fejezte ki tiltakozását az építkezés ellen. A katolikusok készen állnak a Vatikán közbenjárását is kérni azért, hogy a katedrális mellé ne építsék fel az épületet.
Az érsekség eltökéltségére a hatóságok hasonló határozottsággal válaszoltak: a polgármesteri hivatal, valamint az építkezési vállalat képviselői szerint nem törvénytelen az építkezési engedély kiállítása, így az épületet mindenképpen felhúzzák. Andrei Chiliman, Bukarest egyes számú kerületének polgármestere elmondta: az érsekség későn lépett, ugyanis az építési engedély kiállítása előtt kellett volna megfogalmaznia kifogásait. Adriean Videanu főpolgármester jogosnak nevezte az érsekség eljárását, szerinte ugyanis csak az igazságszolgáltatás útján lehetne megállítani az építkezést, adminisztratív úton nem lehet immár felfüggeszteni. A főpolgármester hozzátette: az érsekség képviseletében valószínűleg ő is mindent megtenne azért, hogy leállítsák az építkezést.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén

Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.

Erős szél által kísért heves esőzésekre kell készülni az ország legtöbb vidékén
2025. szeptember 10., szerda

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát

Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: Romániának növelnie kell a tartalékos katonák számát
2025. szeptember 10., szerda

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.

Légiriadó a román határ közelében észlelt drónok miatt
2025. szeptember 10., szerda

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint

Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.

Zavartalanul zajlik a tanítás az iskolák 98,2 százalékában a szaktárca szerint
2025. szeptember 09., kedd

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar

Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.

AUR-szenátor: Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert faji keveredést akar
2025. szeptember 09., kedd

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére

Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.

Románia 16,68 milliárd euró kedvezményes uniós hitelhez jut védelmi programjának fejlesztésére
2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor