Hirdetés

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

hadihajó

Korvett Romániának. A török gyártmányú hadihajó a román fekete-tengeri gázmezőt védi majd

Fotó: Militarnyi.com/török védelmi minisztérium

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Krónika

2025. július 18., 21:552025. július 18., 21:55

„A török korvett olyan beszerzés, amelyre a román haditengerészetnek szüksége van. (...) A korvett készen áll. Most a fegyverzettel van probléma, mivel nem áll rendelkezésre semmi” – mondta, hangsúlyozva a hadihajó hadrendbe állításának sürgősségét.

A gond többek között az, hogy sok fegyvergyártó Ukrajnát helyezi előtérbe, vagy hosszú évekre szóló megrendelései vannak. A védelmi minisztérium Techrider.ro által idézett illetékesei szerint

Hirdetés

a hajóra azért van szükség, mert a Neptun Deep gázmező körül kihívások merülnek fel.

A tenger alatti infrastruktúra több európai területen megsérült, és Románia 120 kilométernyi víz alatti gázvezetéket fog üzemeltetni. A Neptun Deep kitermelése a tervek szerint 2027-ben kezdődik.

Ugyanakkor a Fekete-tenger egyes területei az orosz–ukrán háború miatt veszélyessé váltak.

Moșteanu elmondta, hogy a Románia, Törökország és Bulgária részvételével zajló aknamentesítési misszió során eddig 128 aknát távolítottak el. Ebben az összefüggésben a hajót „már tegnap be kellett volna szerezni” – jegyezte meg egy, az eseményen jelen lévő magas rangú tiszt.

A török könnyű korvett megvásárlása többek között stratégiai, gazdasági, ipari és eljárási szempontok miatt is vitatott téma Romániában.

Az egyik legnagyobb sérelem az volt, hogy a román hajógyárak nem vettek részt a hajó építésében. Ugyanakkor a Hisar osztályú török korvett egyes szakértők szerint a nyugati modellekhez képest gyengébb a fekete-tengeri védelmi igényekhez képest. A hajó például nincs felszerelve légvédelmi rendszerekkel, mivel a hajók és tengeralattjárók elleni műveletekre specializálódott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés