Hirdetés

Tonnaszámra foglalt le drogot idén a rendőrség

Lefoglalt drog

A házkutatások nyomán a rendőrök és az ügyészek lefoglaltak 943 kilogramm drogot, valamint több mint négy tonna kannabisznövényt

Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

Az idei év első kilenc hónapjában a Román Rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai a DIICOT ügyészeivel együtt több mint 700 operatív akciót hajtottak végre a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem terén, és ezek során több tonna drogot és tiltott anyagot foglaltak le.

Hírösszefoglaló

2024. november 09., 16:402024. november 09., 16:40

A rendőrség szombati közleménye szerint a 704 drogakció során, melyek közül 295 nagyszabású volt, 2278 házkutatást tartottak és 33 bűnözői csoportot számoltak fel, amelyeknek összesen 238 tagja volt.

Az akciók eredményeként 2945 személy ellen indult eljárás, ezek közül 1224 gyanúsítottat 24 órás őrizetbe vettek, 1080-at pedig le is tartóztattak.

Hirdetés

Az ügyészek összesen 1475 vádiratot állítottak össze és vádalkut kötöttek meg. A házkutatások nyomán a rendőrök és az ügyészek lefoglaltak 943 kilogramm kábítószert, valamint több mint négy tonna kannabisznövényt.

Egy Argeş megyei operatív akcióban a hatóságok felfedeztek egy törvénytelenül működő gyárat, ahol több mint hét tonna tiltott doppingszert foglaltak le. Ezen kívül a konstancai kikötőben lefoglaltak 16 tonna, kokaint tartalmazó gyümölcspépet.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Május elsején sokfelé izzanak a grillek: mutatjuk, milyen szabályokat kell betartani, és mekkorák lehetnek a bírságok

A május elseje sokak számára jelenti az év első, piknikezéssel összekötött kirándulását, és sokan nem tudják elképzelni a hosszú hétvégét grillezés nélkül. Arra azonban, hogy hol és milyen körülmények között lehet sütögetni, igen szigorú szabályai vannak.

Május elsején sokfelé izzanak a grillek: mutatjuk, milyen szabályokat kell betartani, és mekkorák lehetnek a bírságok
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea

Az lenne a legjobb, ha a Bolojan-kormány leváltását és a Cotroceni-palotában folytatott konzultációkat követően az eddigi koalíciós felállása megmaradna, csak más miniszterelnökkel – jelentette ki Sorin Grindeanu.

Grindeanu az eddigi koalíciót folytatná, és úgy véli, Bolojan olyan, mint Dragnea
2026. április 30., csütörtök

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről

Magyar nyelven szólította fel lemondásra Békési Csabát az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) éléről elődje, Cristian Popescu Piedone.

Magyarul szólította lemondásra Békési Csabát botrányhős elődje a fogyasztóvédelmi hatóság éléről
2026. április 30., csütörtök

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez

A legfelsőbb bíróság visszautalta a legfőbb ügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Bányászjárás: helyt adva a vádlottak több kifogásának, visszautalták az ügyet a legfőbb ügyészséghez
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll

Elméletileg még van esély a koalíció fenntartására a bizalmatlansági indítványról szóló keddi szavazás után – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes.

Tánczos: van elméleti esély arra, hogy a négytagú koalíció a bizalmatlansági indítvány után ismét összeáll
2026. április 30., csütörtök

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog

Az egészségügyi minisztérium a 2025-ös kihasználtsági arányok alapján fogja eldönteni, mely kórházakban csökkentik az ágyak számát, miután a kormány jóváhagyta, hogy 2028-ig évi 4691 ágyat számolnak fel.

Cseke Attila a kórházi ágyak számának csökkentéséről: a kihasználtsági ráta valahol 50–60 százalék körül mozog
2026. április 30., csütörtök

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében

Máris ingadozni látszik a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány mögött felsorakozott parlamenti többség: a POT listáin parlamentbe jutott képviselők és szenátorok jelezték, hogy csak feltételekkel szavazzák mag az indítványt.

Egy képviselőcsoport máris visszakozni látszik a bizalmatlansági indítvány ügyében
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan

A jelenlegi kormány bukása esetén egy demokratikus pólus létrehozása lehet az egyik alternatíva a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára Ilie Bolojan miniszterelnök szerint.

Egy kormánybuktatás utáni alternatívákról, a PSD felelősségéről, Nicușor Dan szerepéről is beszélt Ilie Bolojan
2026. április 29., szerda

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai sportkluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Alkotmányellenesnek nyilvánították a légiósok számát korlátozó Novák-törvényt
2026. április 29., szerda

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte szerdán a bukaresti alkotmánybíróság a román közszolgálati televízió (SRTV) és rádió (SRR) igazgatótanácsi tagjainak kinevezését. A taláros testület határozata nyomán meg kell ismételni a parlamenti szavazást.

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság a román közmédia igazgatótanácsi tagjainak kinevezését
Hirdetés
Hirdetés