2009. december 23., 13:062009. december 23., 13:06
„Az RMDSZ alól szinte egész szavazóbázisuk kicsúszott. A magyar szavazóknak több mint fele nem is vett részt a választáson illetve szavazáson; a maradék több mint fele pedig a pártszervezet opciójával ellentétesen szavazott” - nyilatkozta Tőkés, aki szerint politikai cinizmusra vall, hogy az RMDSZ ezt figyelmen kívül hagyvta és eddigi álláspontját is feladva, a korábban kárhoztatott Demokrata-Liberális Párttal (DLP) szövetkezik.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint az RMDSZ csúcsvezetőinek magatartása hibának minősül, mivel érzékeny csapást mér az igencsak törékeny erdélyi magyar összefogásra,
további megosztó hatást gyakorol az erdélyi magyar politikai életre, melynek további főszereplői – a Magyar polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – amúgy is, az RMDSZ-szel együtt szerteszabdalják magyar közösségünket. Ugyanakkor pillanatnyi anyagi előnyök fejében az erdélyi magyarságot kényére-kedvére kiszolgáltatja a román nacionalista párt-, illetve nagypolitikának.
„Nem nehéz belátni, hogy a most felálló, új román kormány rendkívül ingatag, és várhatóan rövid életű. Következésképpen az RMDSZ-nek, illetve erdélyi magyarságunknak hosszú távon súlyos árat kell fizetnie a pillanatnyi előnyökért. A nemzeti érdek fölött újból a pártérdek diadalmaskodott” - véli Tőkés.
„Egyértelmű, hogy az új kormány közösen elfogadott irányelvei az RMDSZ-nek a demokratákkal szemben támasztott igényeitől igencsak elütnek – mondja - Markó Béláék ez alkalommal sem kérték meg „ a liba árát”, hanem újultan beleomlottak a román hatalom karjába.”
Tőkés úgy látja: a romániai magyar közösségnek nem miniszterekre, hanem egyebek között magyar egyetemre van szüksége. Önálló, autonóm magyar oktatási rendszerre óvodától a felsőoktatásig. Továbbá, az etnikai arányai szerinti megfelelő részesedére a helyi közigazgatásban, állami adminisztrációban és a regionális vezetésben. A magyar nyelt hivatalos regionális nyelvvé kell váljon Erdélyben, háromszintű autonómiára és önálló – magyar – külpolitikára van szükség.
„Alapvetően elhibázott politikájukkal az RMDSZ túlélésre berendezkedett vezetői rendkívüli károkat okoznak erdélyi magyarságunknak” - hangoztatja Tőkés, aki szerint ebből a helyzetből egyetlen kivezető útnak látszik az erdélyi Magyar Összefogás útjára való visszatérés. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum által egyeztetett közös magyar érdek következetes képviselete – ellenkező esetben pedig a kormányból való mihamarabbi és határozott kiválás. Ugyanakkor azt állítja: az egyoldalú pártpaktum megkötése után a magyar kiválásnak rendkívül csekély a valószínűsége. Az RMDSZ ugyanis a kormánytagság helyett újból „a kormány fogságába” esett.
Tőkés kijelentette: mindezek tudatában és sajnálatos következményeinek a kivédése érdekében az EMNT az RMDSZ-szel együtt vagy önálló módon keresni fogja a kapcsolatot Traian Băsescu elnökkel, továbbá az Európai Néppárt, valamint a Fidesz támogatását igénybe véve, egy átfogó magyar-román rendezés megvalósítása érdekében fog eljárni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).