Hirdetés

Több mint ötszáz kórházigazgatói tisztség szűnik meg

Havonta több mint egymillió lejt takarít meg az egészségügyi minisztérium azzal, hogy szerdától országszerte 577 vezetői tisztséget szüntetnek meg a kórházakban – közölte Cseke Attila tárcavezető. Azt is elmondta: a 439 kórház közül 373 július 1-jéig átkerül önkormányzati hatáskörbe.

Hírösszefoglaló

2010. február 24., 14:552010. február 24., 14:55

Huszonnyolc százalékkal csökken a kórházvezetői tisztségek száma, miután az egészségügyi minisztérium megszüntet 577 ilyen posztot. Cseke Attila szaktárcavezető szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: az intézkedés főként megbízott intézményvezetőket érint, akik személyzeti, számítástechnikai, logisztikai, adminisztratív igazgatói tisztségeket töltenek be a kórházakban. Mint mondta, jelenlegi 2069 ilyen, ideiglenesen betöltött tisztség van, az intézkedés nyomán pedig számuk 1492-re csökken.

A miniszter szerint a jelenlegi törvényes szabályozások túlságosan engedékenyek, mivel lehetővé teszik azt is, hogy egy kisebb, 400-nál kevesebb ággyal rendelkező kórház élén hat, de a nagyobb kórházak élén akár tíz intézményvezető álljon, ez pedig jelentősen növeli a személyzeti kiadásokat. Példaként említette Cseke Attila a marosvásárhelyi megyei kórházat, ahol tíz, különböző területekkel foglalkozó intézményvezető dolgozik, míg a hasonló nagyságú galaci megyei kórházban vagy a iaşi-i gyerekkórházban hét-hét ilyen igazgatói tisztség van. Némely kórházban két orvosi igazgató is dolgozik, tette hozzá.

Az ideiglenes igazgatók havi fizetése 2300 lejtől 7825 lejig terjedhet, ez utóbbi bért egy pszichiátriai kórház adminisztratív igazgatója kapja. A kórházigazgatói tisztségek csökkentésével az egészségügyi minisztérium több mint egymillió lejt takarít meg havonta, hangsúlyozta Cseke Attila.

A kórházi vezetőségek karcsúsítása után az egészségügyi minisztérium megszabja, hogy egy 400-nál több ággyal rendelkező egyetemi kórházban öt intézményvezetői tisztség legyen: egy intézmény-menedzser, valamint orvosi, pénzügyi, kutatási és ellátási igazgató.

Cseke Attila hangsúlyozta: a leépítés nem érinti a kórházmenedzseri tisztségeket, illetve a versenyvizsgával elfoglalt igazgatói posztokat.

Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor összeállította annak a 373 kórháznak a listáját, amelyeket július 1-jéig az önkormányzatoknak rendelnek alá. Cseke Attila szerint július 1-től csak 66 kórház marad a szaktárca hatáskörében. „A minisztériumnak nem feladata, és nem is képes arra, hogy több mint 400 kórházat igazgasson” – szögezte le Cseke, aki szerint a kormányprogramban is kiemelt fontosságúként kezelt decentralizációs intézkedés célja a kórházak intézményi önállóságának fokozása.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés