Hirdetés

Több mint félmilliárd euróba kerül a hagymakupola

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Rengeteg ellentmondást szül a román ortodox egyház grandiózus katedrálisépítési terve. Még a templomjáró híveket is megbotránkoztatja a román ortodox egyház grandiózus terve, amely szerint néhány éven belül az ország legnagyobb katedrálisa épül fel Bukarestben. A közel félmilliárd eurós költségvetésű hagymakupolás templomot számos közéleti személyiség és civil szervezet ellenzi, mivel a projektet a román kormány telekadománnyal és tetemes összeggel támogatta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. december 27., 00:002007. december 27., 00:00

A hallgatólagosan államvallásnak tekintett ortodoxiát már korábban is vádolták azzal, hogy tovább élteti Nicolae Ceauºescu volt diktátor grandomán építkezési mániáját. A görögkeleti felekezet ezúttal amiatt került támadások kereszttüzébe, hogy a szeptemberben egyházfõvé választott Daniel pátriárka nemrég elhelyezte a fõvárosban a Nemzet Megváltása elnevezésû katedrális alapkövét. A több évtizede tervezett székesegyház megépítésének bírálói elsõsorban az épület méreteit és költségeit kifogásolják, közel sem alaptalanul. Az ortodox patriarkátus elképzelése szerint az ötezer férõhelyes hagymakupolás templom több mint két hektáron terül el, magassága 114, szélessége pedig nyolcvan méter lesz. Jelenlegi becslések szerint csak az építkezési költségek 200 millió euróra rúgnak, és ugyanennyibe kerülnek a díszítõelemnek szánt freskók, ikonok, falfestmények, egyéb egyházi kegytárgyak is. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy ingatlanszakértõk szerint több mint 300 millió euróra rúg annak a tizenegy hektáros földterületnek az értéke, amelyet a román kormány ingyen és bérmentve utalt az ortodoxok tulajdonába a katedrális felépítése céljából, akkor kiderül, hogy a várhatóan hét év múlva elkészülõ létesítmény összköltsége az átadásig megközelítheti az egymilliárd eurót is. Amikor újságírók azzal szembesítették Daniel pátriárkát, hogy a bukaresti futballstadion átépítése és 55 ezer férõhelyesre bõvítése jóval kevesebbe, 120 millió euróba kerül, az egyházfõ azzal vágott vissza, hogy a Jászvásáron épülõ repülõtér ára viszont borsosabb. „Nem lesz se túl nagy, se túl kicsi. Az embereknek nem kell megijedniük a katedrális gigantikus méreteitõl\" – szögezte le az idén nyáron elhunyt Teoctist pátriárka utódja.

Mindez azonban nem változtat az egyház megalomániáját bírálók álláspontján. Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke szerint a katedrális költségének mérlegelése során figyelembe kell venni a többi romániai felekezet hasonló igényeit is. A kolozsvári tudós arra utalt, hogy a Tãriceanu-kormány a telekadományon kívül nemrég tízmillió eurót is folyósított a nagytemplom felépítésére. Más közéleti személyiségek egyenesen a ceauºescui megalománia továbbéltetését látják az ortodox katedrálisban, annál is inkább, mivel éppen a volt diktátor által megépíttetett, jelenleg a román parlamentnek otthont adó – különben a Pentagon épületénél is kiterjedtebb – Nép Háza szomszédságában magasodik majd. Miközben sokak szerint az egyháznak inkább karitatív célokra kellene fordítania a templomra szánt forrásokat, a legplasztikusabban Mircea Dinescu költõ fogalmazott: az ortodox egyházfõk abban a tévhitben élnek, hogy a Szentlélek számára kedvesebb a hõszigetelõ nyílászáró a vályogtéglánál. Különben a tavaszra tervezett munkálatok megkezdését elodázhatja, hogy a katedrális számára kiutalt 11 hektáros telekbõl hármat közel ötven egykori tulajdonos visszaigényel az államtól.

A romániai ortodox egyház példátlan terjeszkedését egyébként az is bizonyítja, hogy az elmúlt 17 évben jelentõs állami támogatással mintegy kétezer görögkeleti templom épült országszerte, miközben például a történelmi magyar egyházak még mindig nem kapták vissza maradéktalanul a kommunizmus idején elkobzott ingatlanjaikat, földterületeiket. A hagymakupolás expanzió kifejezetten a többségében magyarok lakta vidékeket célozza meg: az ortodoxok számos székelyföldi településen készülnek templomot építeni maguknak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés