Hirdetés

Több tízezer visszafordítás után könnyíthetnek a kiskorú és kísérője határátlépési szabályozásán

•  Fotó: Román határrendészet

Fotó: Román határrendészet

Egy belügyminisztériumi rendelettervezet lehetővé teszi, hogy ne kelljen felmutatnia hatósági erkölcsi bizonyítványt (románul cazier judiciar) a határon a kiskorút külföldre kísérő személynek, aki nem az illető gyerek szülője: a határrendészet online ellenőrzi a tanúsítványt a szabálymódosítás életbe lépése után.

Páva Adorján

2024. február 13., 19:352024. február 13., 19:35

2024. február 13., 19:572024. február 13., 19:57

Mint ismeretes, a gyerekek határátlépését szabályozó román törvények igen szigorúak. A 2005/248-as számú, a román állampolgárok szabad külföldi mozgására vonatkozó jogszabály szerint a kiskorúaknak érvényes úti okmánnyal – útlevéllel vagy 14 év fölöttiek esetén személyi igazolvánnyal – kell rendelkezniük határátlépéskor, amelyet csakis legalább egy felnőtt társaságában tehetnek meg, mindkét szülő beleegyezésével.

Ha az édesanya és édesapa is jelen van, a gyereknek is csak úti okmányra van szüksége. Ám ha csupán az egyik szülő kíséri a kiskorút, a román állampolgárokra vonatkozó szabályozás szerint szükség van a másik szülő beleegyező nyilatkozatára. Ha utóbbi már nem él, akkor igazolni kell az elhalálozását; elváltak közös gyerekfelügyelete esetén a másik fél hivatalos beleegyezése szükséges. Abban az esetben, amikor egyik szülő sincs jelen határátlépéskor, a felnőtt kísérőnek fel kell mutatnia mindkét szülő beleegyező nyilatkozatát (ha csak egyikük él, akkor az övét, vagy a szülői felügyeletet kizárólagosan ellátó elvált személyét, vagy pedig törvényes képviselőjét).

Hirdetés

A szülők beleegyező nyilatkozatát közjegyzőnek is hitelesítenie kell, a formanyomtatványok letölthetők a román határrendészet honlapjáról. Ezek három évig érvényesek, tehát nem kell valamennyi utazáskor újat kitölteni. Az iratnak már nem kell tartalmaznia az utazás célját és az útvonalat.

korábban írtuk

Figyelmeztetés a nyári vakáció rajtján: nem gyerekjáték román okmányokkal kiskorúakat átvinni a határon
Figyelmeztetés a nyári vakáció rajtján: nem gyerekjáték román okmányokkal kiskorúakat átvinni a határon

Egy hónap leforgása alatt 430, külföldre tartó romániai kiskorút fordítottak vissza a román hatóságok a határon, mert ők vagy az őket kísérő felnőttek nem rendelkeztek az átlépéshez szükséges valamennyi irattal – közölte szerdán a román határrendészet.

Ugyanakkor eddig fontos kitétel volt, hogy a megnevezett (nem szülő) kísérőnek a hatósági erkölcsi bizonyítványát is fel kellett mutatnia a határőröknek. Ezen változtat a mostani minisztériumi rendelet.

Az Economica.net portál tájékoztatása szerint a szabálymódosítás benne van a 2023/329-es számú törvényben, mely a 2005/248-as számú, a román állampolgárok szabad külföldi mozgására vonatkozó jogszabályt módosítja. Az új törvény rendelkezései azonban csak azok után léphetnek életbe, hogy megváltoztatják a régi alkalmazási módszertanát is. Ezt szolgálja a mostani minisztériumi rendelet.

Hangsúlyozandó: az új szabályozás nem törli el a hatósági erkölcsi bizonyítvány szükségességét, csupán könnyít a kísérő dolgán, akinek nem kell saját kezűleg igényelnie a tanúsítványt, amivel megspórolja az utánajárást.

Mint ismeretes, az erkölcsi bizonyítvány arról tanúskodik, hogy az illető személy nem szerepel az állam bűnügyi nyilvántartásában, illetve nem követett el olyan súlyos bűncselekményeket, mint gyilkosság, szexuális visszaélés, kiszolgáltatott személyek kihasználása és emberkereskedelem, szabadságkorlátozás, kábítószer- vagy szervkereskedelem, terrorizmus. A jövőben ezeket az információkat a határőrök online lekérhetik az úgynevezett Rocris rendszerből, mely a román állampolgárok hatósági erkölcsi bizonyítványait elérhetővé teszi a román és egyéb uniós tagállamok ellenőrző szervei számára.

Az intézkedés azok után léphet életbe, hogy 2023. február elsejétől a román hatóságok lehetővé tették az erkölcsi bizonyítvány online igénylését a román állampolgárok számára. A kísérletiként indult projekt részeként az állampolgárok kétféle módon juthatnak hozzá a dokumentumhoz: közvetlenül, a Hub.mai.gov.ro portálra való bejelentkezésük után, vagy a Ghiseul.ro portálon keresztül, mert a két platform össze van kapcsolva. A minisztérium adatai szerint évente átlagban közel 2 millió román állampolgár fordul a rendőrséghez erkölcsi bizonyítványért.

korábban írtuk

Online is igényelhető most már az erkölcsi bizonyítvány
Online is igényelhető most már az erkölcsi bizonyítvány

Szerdától egy kísérleti program részeként online is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány – emlékeztet a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium.

Nem csoda, hogy a határátlépés megkönnyítése nagy segítség az érintettek számára – az intézkedés egyetlen hibája, hogy nagyon későn jön.

A rendőröket tömörítő Europol szakszervezet már régóta követeli ennek lehetővé tételét, hiszen közlésük szerint a határokon 2006-ban bevezetett, kiskorúak kíséretére vonatkozó intézkedés azóta már több tízezer esetben okozott kellemetlen akadályt, utazásmegszakítást olyanok számára, akik nem tudtak a követelményről vagy elfelejtették magukkal vinni a bizonylatot.

Visszatérve a kiskorúak határátlépésére, tavaly abban is könnyítettek, hogy a szülők vagy a törvényes képviselők jóváhagyásával szülői felügyelet nélkül is utazhatnak külföldre a 16 évet betöltött kiskorúak. Ennek feltétele, hogy közjegyzői nyilatkozattal rendelkezzenek a szülők vagy a gyám hozzájárulásáról. Az intézkedés 2023 augusztusában lépett életbe.

korábban írtuk

Változtak a 16 éven felüli kiskorúak külföldre utazásának feltételei
Változtak a 16 éven felüli kiskorúak külföldre utazásának feltételei

A szülők vagy a törvényes képviselők jóváhagyásával szülői felügyelet nélkül is utazhatnak külföldre a 16 évet betöltött kiskorúak – erről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdán a bukaresti képviselőház döntéshozó kamaraként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái

Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái, az ebben az ágazatban tevékenykedő vállalatok pedig a nemzetközi piachoz igazodó árakon vásárolnak – jelentette ki hétfőn Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Romániának jelenleg nincsenek üzemanyag-ellátási problémái
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Górcső alatt az importból származó, romlandó élelmiszerek

Nagyszabású ellenőrzésekbe kezdett hétfőn a Román Vámhatóság az importból származó, romlandó élelmiszerek terén, miután a kockázatelemzések számos szabálytalanságot tártak fel.

Górcső alatt az importból származó, romlandó élelmiszerek
2026. április 06., hétfő

Erős széllel érkezik a lehűlés

Hideg időjárásra, szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Erős széllel érkezik a lehűlés
Erős széllel érkezik a lehűlés
2026. április 06., hétfő

Erős széllel érkezik a lehűlés

2026. április 06., hétfő

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Leszállás: jelentősen csökkent a vonattal utazók száma

A múlt évben 2024-hez képest 9,1 százalékkal 64,371 millióra csökkent a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok száma – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Leszállás: jelentősen csökkent a vonattal utazók száma
2026. április 04., szombat

Megéri 70-80 lejt adni az első hazai paradicsom kilójáért?

Már március óta szedik az első, extrakorai hazai paradicsomot, amelyet a termelők 40–42 lej közötti nagykereskedelmi áron adnak el kilogrammonként, viszont a piacokon már csaknem 70, vagy akár 80 lejért árulják a viszonteladók.

Megéri 70-80 lejt adni az első hazai paradicsom kilójáért?
2026. április 04., szombat

„Az állam is veszít” – Bolojan magyarázza az üzemanyagár-bizonyítványt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombaton kijelentette, hogy a közel-keleti háború elhúzódása nyomán a kormánynak semmilyen haszna nincs az üzemanyagárak emelkedéséből.

„Az állam is veszít” – Bolojan magyarázza az üzemanyagár-bizonyítványt
Hirdetés
2026. április 04., szombat

Testkamerákkal előznék meg az erdészveréseket

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint engedhetetlen, hogy a Romsilva 2026-os költségvetésében előirányozzák a teljes erdészeti személyzet számára szükséges testkamerákra szánt összegeket.

Testkamerákkal előznék meg az erdészveréseket
2026. április 04., szombat

Szülők külföldön, gyerekek rokonoknál: riasztó számokat közölt a gyermekjogvédelmi hatóság

A múlt év végén 7418 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 656-tal csökkent végéhez képest – derül ki az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA) szombaton közzétett adataiból.

Szülők külföldön, gyerekek rokonoknál: riasztó számokat közölt a gyermekjogvédelmi hatóság
2026. április 04., szombat

Támogatásvesztéssel fenyegetik a juhászokat feketén foglalkoztató gazdákat

Jelentős változás előtt áll az állattenyésztési ágazat: az APIA-támogatásban részesülő gazdáknak ezentúl hivatalos munkaszerződést kell kötniük az általuk foglalkoztatott juhászokkal, ellenkező esetben elveszíthetik a támogatásokat.

Támogatásvesztéssel fenyegetik a juhászokat feketén foglalkoztató gazdákat
Hirdetés
Hirdetés