2012. február 03., 12:102012. február 03., 12:10
A választások összevonásáról szóló törvény alkotmányellenes, mivel megnehezíti a szavazati jog gyakorlását: az önkormányzati, illetve törvényhozási tisztségviselők egyidejű megválasztása a jelenleginél jóval nagyobb terhet ró a választópolgárokra, mivel hat szavazólapra kell voksolni, amit három urnában kell elhelyezni – ezzel nő a szavazáshoz szükséges idő is, ami kérdésessé teszi, hogy mindenkinek sikerül-e élnie a törvény által biztosított jogával. Az alkotmánybíróság elvetette a kormány érvelését arra vonatkozóan, hogy a két választás összevonása közpénz-takarékosságot eredményez. Az indoklás szerint ez nem lehet érv a szavazati jog korlátozására.
A testület szerint a választások egyidejű megszervezése a megválasztáshoz való alkotmányos joggal sincs összhangban, mivel lehetetlenné teszi, hogy az önkormányzati választásokon induló jelöltek a parlamenti választásokon is indulhassanak.
Az is alkotmányellenes, hogy a helyi választottak mandátuma hat hónappal hosszabb legyen a kifogásolt törvény értelmében, mivel ez sérti a választások időszakosságának elvét, továbbá visszamenőleges hatályú, ami szintén ütközik az alaptörvény előírásaival.
Nincs összhangban az alkotmánnyal az sem, hogy a vizsgált törvény egy sor procedurális határidőt szab meg a bíróságoknak bizonyos, a választásokkal kapcsolatos ügyek elbírálásához, ez pedig az igazságszolgáltatásba történő beavatkozásnak minősül – állapította meg a testület.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.