Hirdetés

Több mint három hónapnyi vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték a korrupcióval gyanúsított volt PSD-s szenátort

•  Fotó: Képkivágás/Videófelvétel

Fotó: Képkivágás/Videófelvétel

Jó három hónappal őrizetbe vétele után szabadlábra helyezték Niculae Bădălăut, a Számvevőszék auditálásokért felelős hatóságának volt alelnökét, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik befolyásos helyi kiskirályának tartott korábbi szenátort.

Krónika

2023. március 11., 10:372023. március 11., 10:37

2023. március 11., 12:092023. március 11., 12:09

A korrupcióval gyanúsított volt politikus a bukaresti ítélőtábla döntése nyomán, pénteken este hagyhatta el a rahovai börtönt, miután a bíróság úgy döntött, bűnügyi felügyeletre változtatja az előzetes letartóztatást.

Miután kiengedték, azt mondta: bízik a bírákban, hagyni kell, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát.

Hirdetés

Megjegyezte, egyeztet ügyvédeivel arról, hogy fellebbezést nyújtson-e be a hatósági felügyelet ellen,

ugyanakkor leszögezte: nem hagyja el az országot.

„Férfi vagyok. Bízni kell a romániai igazságszolgáltatásban, emelt fővel kell haladni, és támogatni az ügyünket. Nem hiszem, hogy a menekülés megoldás lenne, ez nem férfias” – mondta.

Hozzátette: 32 éves politikai karrierje alatt mindvégig „korrekt” volt.

korábban írtuk

Bíróság elé állítja a DNA Niculae Bădălăut, a Számvevőszék volt vezetőségi tagját
Bíróság elé állítja a DNA Niculae Bădălăut, a Számvevőszék volt vezetőségi tagját

Vesztegetés és befolyással való üzérkedés vádjával állítja bíróság elé az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) Niculae Bădălăut.

Bădălăut még november végén vette őrizetbe az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A korrupcióellenes ügyészség befolyással üzérkedéssel és vesztegetéssel gyanúsítja.

Ugyanebben az ügyben őrizetbe vették egy kereskedelmi vállalat képviselőjét is vesztegetésben való bűnrészesség gyanúja miatt.

A kormány vezető erejét adó PSD egyik befolyásos helyi kiskirályának tartott volt szenátor az ügyészek szerint augusztus 9-én és november 19-én

felszólította egy község polgármesterét, hogy egy vízhálózatot felújítására vonatkozó 7 071 925 lejes szerződést az egyik rokona által vezetett cégnek ítélje oda,

azt sejtetve, hogy befolyása van az Országos Befektetési Társaság (CNI) igazgatótanácsának egyik tagjára, akit ígérete szerint rávett volna, hogy hagyja jóvá a polgármesteri hivatal által az intézményhez benyújtott két projekt finanszírozását.

korábban írtuk

Felmentette a parlament Niculae Bădălăut, a számvevőszék korrupcióval gyanúsított alelnökét
Felmentette a parlament Niculae Bădălăut, a számvevőszék korrupcióval gyanúsított alelnökét

A kétkamarás parlament együttes ülésén felmentette hétfőn az állami számvevőszék ellenőrző hatóságának alelnöki tisztségéből Niculae Bădălăut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt ügyvezető elnökét, akit korrupciógyanú miatt múlt héte.

Bădălău pénzt ígért a polgármesternek ennek fejében, illetve egy másik szerződés esetében is, amelyet szintén a szóban forgó céggel kötött meg az önkormányzat a vízhálózat kiépítésére. Az ügyészek szerint Bădălău az üzletemberen keresztül november 25-én 35 000 lejt adott át a polgármesternek, a megígért pénz egy részét.

Niculae Bădălău összesen 170 000 eurót ígért a polgármesternek, ami a két szerződés értékének 7 százalékát jelenti – állítják a korrupcióellenes ügyészek.

Az információk szerint a polgármester Dan Păsat volt szociáldemokrata képviselő, a Giurgiu megyei Bucșani elöljárója, akit 2013-ban három év börtönre ítéltek vesztegetés miatt. Ő volt az, aki feljelentést tett a DNA-nál, miután állítása szerint Bădălău megzsarolta.

korábban írtuk

Harmincnapos vizsgálati fogságba helyezték a korrupcióval gyanúsított Niculae Bădălăut
Harmincnapos vizsgálati fogságba helyezték a korrupcióval gyanúsított Niculae Bădălăut

A Bukaresti Táblabíróság hétfőn elrendelte a megvesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsított Niculae Bădălău volt szociáldemokrata (PSD) szenátor 30 napos előzetes letartóztatását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével

Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.

Újabb kormányalakítási egyeztetések kezdődnek, ezúttal az eredmény esélyével
2026. augusztus 31., hétfő

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés

Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.

Középiskolai felvételi: a parlament kezében a döntés
2026. augusztus 31., hétfő

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt

Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Tájékoztató kampányt indít a védelmi minisztérium az egyre gyakoribb drónincidensek miatt
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.

Az AUR előre hozott választásokat sürget, a párt szerint Nicușor Dan a fő akadály
2026. augusztus 30., vasárnap

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot

Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.

Szigorral nyitnák újra a juh- és kecskeexportot
2026. augusztus 29., szombat

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton

Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.

Már a strandoló turista is drónra bukkanhat a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés