
Több mint 70 méter zuhant a turista, akit a hegyimentők hoztak fel, majd átadták a megyei mentőszolgálatnak
Fotó: Facebook/Salvamont Prahova
Súlyos balesethez riasztották szombaton a Prahova megyei hegyimentőket: egy ATV-t vezető turista több mint 70 métert zuhant egy szakadékba a Baj-hegységben.
2026. január 11., 14:302026. január 11., 14:30
A Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) közlése szerint a férfi több sérülést is szenvedett. A helyszínen elsősegélyben részesítették, majd a mentők a szakadékból. A turista egy négykerekű terepjárművel közlekedett a hegyen, amikor nem tisztázott körülmények között szakadékba zuhant.
A hegyimentők Busteni-ig szállították, ahol átadták a megyei mentőszolgálat egyik rohamkocsijának, hogy kórházba vigyék.
A Baj-hegység (románul: Munții Baiului vagy Munții Gârbova) a Kárpátok középmagas hegységei közé tartozik. A Kárpát-kanyarban helyezkedik el, a Bucsecs-hegység, a Csukás-hegység és a Barcasági-hegyek között, nagyrészt Prahova megye területén.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!