Hirdetés

Több ezer gyermeket sikerült megmenteni a kiskorúak bántalmazásának jelentésére létrehozott 119-es hívószámnak köszönhetően

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A létrehozása óta eltelt 11 hónapban több mint 90 ezer hívás érkezett a 119-es egységes hívószámra, amelyen a gyerekekkel szembeni visszaéléseket, bántalmazást, elhanyagolást lehet jelenteni; a hívások nyomán több ezer gyermeket mentettek ki válsághelyzetekből – közölte a kormány közösségi társadalmi felelősségvállalási főosztályának vezetője.

Hírösszefoglaló

2022. október 11., 11:162022. október 11., 11:16

Mădălina Turza államtanácsos a Gyermekek iránti gondoskodásból elnevezésű, kétévesre tervezett program indítása óta eltelt egy év eredményeiről számolt be a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Elmondása szerint a 119-es hívószám létrehozásának jelentős eredményei vannak, több ezer gyermeket mentettek ki válsághelyzetekből. A hívások nyomán több mint 1500 esetben szállt ki vegyes szakértői csoport a terepre, és mentett meg gyermekeket rendkívül bonyolult helyzetekből.

Hirdetés

A program egy másik sikeres kezdeményezése a RoAlert – Eltűnt gyermek rendszer üzembe helyezése, amelyen keresztül a gyermekeltűnésekről tájékoztatják a lakosságot, a keresett kiskorú személyleírásával együtt.

„Egy hete adták ki az első eltűnt gyermekre vonatkozó riasztást, és a kiskorút később meg is találták” – mondta Turza.

A program révén a rendőrséget felszerelték egy fejlett és átfogó kriminalisztikai számítógépes rendszerrel a pedofilok és a szexuális zaklatók azonosítására. „A rendőrség munkatársai valós időben azonosíthatják az online térben a pedofilokat, bántalmazókat és szexuális ragadozókat, akik gyermekeket zsákmányolnak ki. (...)

Idézet
111 rendőrt képeztek ki ennek a rendkívül összetett számítógépes rendszernek a használatára, illetve arra, hogy hogyan kell kezelni a digitális bizonyítékokat egy büntetőeljárás és nyomozás során

– magyarázta az államtanácsos.

Tájékoztatása szerint az ország 19 megyei rendőrségén (Konstanca, Hunyad, Călăraşi, Botoşani, Máramaros, Argeş, Brassó, Iaşi, Maros, Szeben, Szatmár, Teleorman, Vrancea, Fehér, Arad, Bihar, Hargita, Bákó és Olt) alakítottak már ki külön helyiséget a bűncselekmények kiskorú áldozatainak kihallgatására, és év végéig minden megyében legalább egy ilyen szoba fog működni.

Ami ennél is fontosabb, hogy a kiskorúak ki- és meghallgatásánál pszichológus és szociális gondozó is jelen van mindig a nyomozó mellett – hangsúlyozta.

A program keretében ugyanakkor több mint 1000 rendőrt képeztek ki arra, hogy az iskolai bűnözés ellen vagy annak megelőzése érdekében a hatásos eszközökkel lépjenek fel, illetve, hogy a gyermekekkel megfelelően tudjanak kommunikálni a kiskorúak elleni erőszak és visszaélés témakörében.

Turza emlékeztetett, beüzemelték a Dingrijapentrucopii.gov.ro online platformot, amely a szülőket, a gyermekeket és a szakembereket hasznos információkkal és forrásokkal látja el az érzelemkezelés és a gyermekbiztonság területén.

Bejelentette továbbá, hogy nagyon rövid időn belül elérhetővé lesz a gyermekek számára 70 000 órányi ingyenes pszichológiai tanácsadás vagy pszichoterápia is – írja az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
Hirdetés