
Hivatali visszaélés miatt alapfokon tíz év szabadságvesztésre ítélte szerdán a bukaresti 1. kerületi bíróság Mihai Necolaiciucot, a Román Vasúttársaság (CFR) korábbi vezérigazgatóját.
2015. június 03., 15:122015. június 03., 15:12
A nem jogerős ítélet ellen az érintett – akit mintegy 57 millió eurós károkozással vádolnak – fellebbezhet.
Mint arról beszámoltunk, Necolaiciuc még a 2000-es évek közepén megszökött az országból, és 2011-ben adta ki az Egyesült Államok.
Necolaiciucot még 2009-ben vették őrizetbe az amerikai hatóságok. A volt vezérigazgatót a Szövetségi Nyomozóirda (FBI) vette őrizetbe Floridában, miután illegálisan tartózkodott az Egyesült Államok területén. Igazoltatásakor venezuelai okmányokkal próbálta személyazonosságát igazolni.
Necolaiciuc ellen 25 bűncselekmény gyanúja miatt folyt nyomozás, és tavaly októberben már jogerősen négy év hat hónap szabadságvesztésre ítélték egyéb ügyletei miatt.
A mostani ítélethez vezető vádak szerint 2000 és 2003 között vezérigazgatóként a részvényesek közgyűlésének jóváhagyása nélkül hajtott végre bizonyos befektetéseket, és a piaci áron felül szerzett be bizonyos termékeket. Az ily módon okozott kár meghaladja a 18 millió eurót.
Azzal is megvádolták, hogy az az eredetitől eltérő célokra használt fel támogatásokat, és írt ki indokolatlan közbeszerzéseket, összesen 35,5 euróval károsítva meg a vasúttársaságot. Többek között – a valóságot elferdítve, hamis sürgősségi esetekre hivatkozva – túlárazva szerzett be pótalkatrészeket, luxiscikkeket, valamint – szintén feláron, mintegy 50 ezer lej értékben – rózsatöveket.
A vádak között az is szerepel, hogy 2002 és 2004 között összesen 23 000 vasúti kocsit és 1059 üzemképes mozdonyt vont ki a forgalomból, és értékesített ócskavasként. Ezzel 17 millió 659 ezer lejes kárt okozott.
A volt fővasutas ellen egy 27 millió eurós csalás ügyében is nyomoznak, amelyet Traian Panait, a közlekedési tárca volt államtitkára, illetve további, közel harminc, szintén a vasúttársaságnál vagy a minisztériumban dolgozó vádlott közreműködésével követett el.
A vádirat szerint Traian Panait jóváhagyásával törvényellenesen, teljesen ingyen a CFR Rt. tulajdonába adtak a CNCF CFR tulajdonában lévő ingatlanokat, köztük több szállodát. A Necolaiciuc által kezdeményezett beruházások egyikén, egy medence építésére az akkor átlagosnak számító 150 000 lej (15 mai lej) helyett 3,6 millió lejt (360 mai lej) számláztak ki egy zsák cementért, egy négyzetméternyi, egyébként 800 ezer lejbe (80 új lej) kerülő műanyag padlóburkolatért pedig hatmillió (600) lejt.
Egy másik tranzakció során tízezer liter Super Killer nevű gyomirtót szerzett be a vasúti vágányok között megjelent gaz eltüntetésére. Egyes számítások szerint ugyanakkor ez a mennyiség elég a teljes európai vasúthálózat gyommentessé tételére. Tevékenysége során 2001 és 2003 között 193 millió akkori lejről 1,2 milliárdosra nőtt a CFR adóssága.
Necolaiciuc megszökött – 2005-ben gyógykezelés címén utazott Ausztriába – a felelősségre vonás elől, de korábban egyszer hazatért, hogy megjelenjen az ügyészségi kihallgatáson. Ezt követően kérték a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését, ám az ügyészek erről nem értesítették az ügyvédjeit.
Necolaiciucot 2000-ben Anca Boagiu akkori közlekedési miniszter nevezte ki a vasúttársaság élére, mint később elmondta, kizárólag korábbi teljesítménye alapján, a tárcavezető szerint ugyanis jól végezte munkáját a jászvásári területi vasúti igazgatóság élén.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!