
Fotó: Haáz Vince
Az elmúlt tíz évben 90 százalékról 80 százalék alá csökkent az átoltottság Romániában valamennyi vakcina tekintetében – jelentette ki hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
2024. április 02., 11:592024. április 02., 11:59
Az Euronews Romániának nyilatkozva a tárcavezető elmondta, a kanyaró elleni oltásból két dózist adnak, az első adag esetében 80–82 százalékos, a második dózis esetében 68 százalékos az átoltottság.
„Nagyon sok a kanyarós megbetegedés, és 12 haláleset is történt, amelyek oltással elkerülhetők lettek volna” – idézte a televíziós nyilatkozatot az Agerpres.

Tavaly január elsejétől idén március 17-ig összesen 8845 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte szerdán az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
További csaknem 29 millió adagot leszerződött az ország, de végül nem vásárolta meg, ezek miatt pert indított a Pfizer gyógyszeripari cég Románia ellen – emlékeztetett a tárcavezető.

A Pfizer gyógyszergyártó által több európai ország ellen indított per alááshatja az oltásokba vetett bizalmat a lakosság körében – figyelmeztetett Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!