Tisztségbe betonozva

Nem kényszeríthetők lemondásra a demokrata intézményvezetők. „Azok az intézményvezetők, akik a Demokrata Párt (PD) támogatásával, ám versenyvizsga útján szerezték meg tisztségeiket, semmilyen törvényes eszközzel nem kényszeríthetők lemondásra” – nyilatkozta csütörtökön a Krónika kérdésére Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke.

2007. április 13., 00:002007. április 13., 00:00

Amint arról beszámoltunk, a demokraták ellenzékbe vonulása az ország több megyéjében rendkívül heves politikai vitákat eredményezett: az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői ugyanis követelték, hogy mondjanak le azok az intézményvezetők, akik az Emil Boc vezette alakulat támogatásával, politikai alku nyomán kerültek különböző igazgatóságok és ügynökségek élére. Az ügynek egyébként a PD keretében is fontos tétje lett: egyes értesülések szerint Emil Boc pártelnök leváltására készülnek azok a demokraták, akik elégedetlenek amiatt, hogy a központi vezetés nem kötött békét a Nemzeti Liberális Párttal. Az elégedetlenség hátterében az áll, hogy több párttag attól tart, elveszíti a politikai alku nyomán megszerzett tisztségét. A Mediafax hírügynökség szerint több mint ezer ilyen tagról van szó, emiatt a központi pártvezetés azt tanácsolta a demokrata köztisztviselőknek, hogy ne mondjanak le.

Mint azt Birtalan Józseftől megtudtuk, a különféle megyei igazgatóságok és ügynökségek vezetői versenyvizsgán szerezték meg tisztségüket, így a demokraták ellenzékbe vonulása semmilyen hatással nem lehet sorsukra. „Igaz ugyan, hogy a jelentkezők többsége valamely politikai párt támogatását élvezi, ennek ellenére ki-ki csak akkor kerülhetett vezető pozícióba, ha a versenyvizsgán bizonyítani tudta szakértelmét” – magyarázta a versenyvizsgák lebonyolításáért felelős Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke.

Birtalan ugyanakkor arról is beszélt, hogyan lehet mégis eltávolítani a demokrata köztisztviselőket. Felhívta ugyanis a figyelmet arra, hogy a kormányátalakítás során számos minisztériumot összevontak vagy megszüntettek, ennek következménye pedig az lesz, hogy több megyei igazgatóságot, ügynökséget átszerveznek, egyeseket pedig fel is számolnak. „Ebben az esetben – minthogy új intézményekről van szó – ismét versenyvizsgát kell megrendezni” – tette hozzá Birtalan.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt