
„A kampány központi jelszava a tisztelet lesz, erős Romániát szeretnénk, amely az EU-ban és a régióban is tiszteletnek örvend. Erős Romániáért küzdünk, jól meghatározott régiókkal, erős regionális öntudattal” – jelentette ki hétfő délután Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és államfőjelöltje Bukarestben, miután leadta az államfőjelölti indulását támogató aláírásokat a Központi Választási Irodában (BEC).
2014. szeptember 22., 18:222014. szeptember 22., 18:22
Mint arról beszámoltunk, a szövetség korábban közölte, hogy a szükséges 200 ezer helyett mintegy 270 ezer aláírást gyűjtöttek össze.
Kelemen úgy vélekedett: az állam akkor kompetens, ha a polgárok is kompetensek. Kifejtette: az erős államhoz erős közösségek és erős, tiszteletnek örvendő egyének szükségesek. Közölte: a kampány során a magyar kisebbség jellegzetes problémáit is meg akarják jeleníteni. Rámutatott: minden erős és tiszteletnek örvendő ország megtalálta a megoldást a huszadik században a többség-kisebbség problémára a párbeszéd és az érvek erejével.
„A romániai társadalommal folytatott párbeszéd útján kell jól átgondolt és átbeszélt megoldást találni a kisebbségek problémájára” – hangoztatta. Kijelentette: minden romániai régió erős hagyományokkal rendelkezik, és mivel az EU-ban nagy hangsúlyt fektetnek az erős régiókra, ezt kell kihasználni a decentralizáció és az egyes régiók jellegzetességeinek kihangsúlyozása által.
Emlékeztetett: a kommunista diktatúra 45 éve alatt az állam el akarta törölni a különbséget a régiók és az emberek között, de ez nem sikerült, ami jó. „A decentralizációért, a szubszidiaritásért küzdöttünk és küzdünk. Nem lehetnek tabutémák” – szögezte le Kelemen.
A nap folyamán egyébként több jelölt is leadta az aláírásokat. A sort Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, a Reform-Liberális Párt (PLR) vezetője, volt kormányfő nyitotta, aki mintegy 270 ezer támogató szignója leadásakor közölte: mivel új pártjának bejegyzése késik, függetlenként indul, és reményét fejezte ki, hogy bejut a második fordulóba. Elmondta: a támogató aláírásainak egy része használhatatlan, mert az aláírásgyűjtő íven a PLR logója szerepelt. Programjában azt tűzte ki célul, hogy Románia Európa hetedik legerősebb országa legyen.
Szintén hétfőn adta le az aláírásokat Elena Udrea, a Traian Băsescu államfőhöz közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke és jelöltje, valamint Dan Diaconescu, a nevét viselő populista párt jelöltje is.
Udrea elmondta: több mint 400 ezer szignót gyűjtott, indulását többek között az államfő és Emil Boc kolozsvári polgármester, volt demokrata-liberális párti kormányfő is támogatta. Közölte, azt „a jogállamért folytatott harcot” kívánja tovább vinni, amelyet Traian Băsescu kezdett el tíz évvel ezelőtt. Közölte: személyében olyan államfője lenne az országnak, akinek nincs köze a kommunista állampárti múlthoz, és nem is fedett hírszerző tiszt.
Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje még csütörtökön leadta a támogató aláírásokat, kedden pedig várhatóan Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltje is benyújtja a szignókat.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!