Hirdetés

Tiltott tőzsdei manipuláció miatt tesz feljelentést Ciolacu ellen az USR a Verespatak-ügyben

•  Fotó: USR/Facebook

Fotó: USR/Facebook

Feljelentést tesz Marcel Ciolacu ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) és a kanadai hatóságoknál is, az ellenzéki párt elnöke szerint ugyanis a kormányfő tiltott tőzsdei manipulációt követett el. Az USR Ciolacu lemondását követeli.

Krónika

2024. március 09., 14:012024. március 09., 14:01

Az alakulat szombati közleménye szerint Cătălin Drulă pártelnök hivatalosan kérelmezte a kanadai tőzsdei ügyleteket felügyelő intézménynél, hogy vizsgálja ki a Gold Corporation vállalat részvényeivel kapcsolatos esetleges manipuláció gyanúját. Emellett a DNA-nál is feljelentést készülnek tenni.

„A tőkepiaci manipuláció azt jelenti, hogy félrevezető, hamis állításokkal megfosztják a pénzüktől az embereket” – idézte a politikus magyarázatát az Agerpres hírügynökség.

Hirdetés

Az USR közleménye szerint Cătălin Drulă már február 1-jén figyelmeztetett arra, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök és kormánya tagjainak „felelőtlen nyilatkozatai” a párthoz közel álló „okos fiúk” meggazdagodását hivatottak szolgálni.

Idézet
A Gabriel Resources részvényeinek értéke egész februárban emelkedett a PSD-nek és a PNL-nek a per elvesztésével és 6 milliárd dolláros kártérítéssel riogató nyilatkozatai és vádaskodásai közepette”

– idézte a párt érvelését az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert
Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert

A román államnak adott igazat a Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központjának (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága a kanadai Gabriel Resources által indított kártérítési perben.

Az USR szerint

a vállalat részvényeinek értéke egy hónap alatt szinte megduplázódott, a részvényesek több mint 300 millió dollár nyereségre tettek szert.

Az ellenzéki párt szerint a DNA mellett a Pénzügyi Felügyeletnek (ASF) és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnek (ANI) is vizsgálatot kellene indítania Marcel Ciolacu ellen.

Egy szombati Facebook-bejegyzésben az USR vezetője Marcel Ciolacu lemondását követelte.

„Hogyan tárgyalhatna még bármiről is miniszterelnökként az ország érdekében, miután kiderült, hogy egy bűnszervezet érdekeit képviseli? Egyetlen külföldi partner sem fog megbízni egy olyan kormányfőben, aki tőzsdei csalásba keveredett” – fogalmazott.

Nem késett sokat Marcel Ciolacu reakciója sem.

Idézet
Miniszterelnökként örülök, hogy nem hagyok adósságot a gyermekeinkre, és hogy megvolt az adminisztratív kapacitásom ahhoz, hogy megnyerjem a pert. Azoknak a vádaskodóknak, akik 200 milliárdos adósságot hagytak hátra, amit mindannyian fizetünk, csak azt tudom válaszolni, máshol van a problémájuk, és itt patológiáról beszélek”

– jelentette ki a miniszterelnök szombati jászvásári sajtótájékoztatóján.

„Egy történelmi napon, amikor a román kormány által felbérelt ügyvédeknek sikerült megfordítaniuk egy majdnem elvesztett pert, arra a vádaskodásra kell válaszolnom azoknak, akik 200 milliárdos adósságot csináltak. Nekem úgy tűnik, hogy nem ugyanabban a világban élünk. Amikor én részt vettem ebben a folyamatbaa, nem adtam semmilyen információt, semmilyen dokumentumot a kormánytól, ami befolyásolhatta volna ezt a folyamatot! Milyen tőzsde, hát mi, én játszom a tőzsdén? Úgy értem, megnyerek egy pert, nem hozok válságot Romániára, nem siklatom ki a pénzügyi rendszert, és még mindig azzal vádolnak, miért nyertem? Tényleg nem szégyellik magukat? Még mindig kifizetem a Cîțu úr és Drulă úr 200 milliárdját” – tette hozzá Ciolacu.

korábban írtuk

„Mélységesen elhibázott döntés”: a Gabriel Resources fellebbezést fontolgat a Verespatak-perben született ítélet ellen
„Mélységesen elhibázott döntés”: a Gabriel Resources fellebbezést fontolgat a Verespatak-perben született ítélet ellen

A Gabriel Resources képviselői bejelentették, hogy fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy megfellebbezzék a verespataki bányaperben született, Romániának kedvező bírósági ítéletet – tudatta a cég.

Mint ismeretes, a kormány pénteken késő este jelentette be, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) választottbírósága Romániának adott igazat a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben. A döntés szerint Romániának nem kell kártérítést fizetnie a pert kezdeményező Gabriel Resources Ltd. és Gabriel Resources (Jersey) vállalatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
Hirdetés