2013. április 10., 20:252013. április 10., 20:25
A román és libanoni állampolgárokból álló csoport a gyanú szerint illegálisan beszerzett fegyvereket adott tovább közel-keleti ügyfeleknek.
A DIICOT összesen hat helyszínen tartott tegnap házkutatást az olténiai városban. A hatóság közleménye szerint az egyik fő gyanúsított, a 34 éves, libanoni állampolgárságú, használtcikk-kereskedést működtető Husszein Kasszem Ghzájel gépkarabélyokat, aknavetőket és egyéb katonai felszerelést szerzett be annak érdekében, hogy libanoni, szíriai és palesztin katonai és félkatonai szervezeteknek adja tovább őket. A házkutatások során a nyomozók mintegy húsz gépfegyvert és aknavetőt találtak, amelyeket a konstancai kikötőből hajóval akartak a Közel-Keletre csempészni.
A gyanú szerint a csoport tagjai emellett embercsempészettel is foglalkoztak: libanoni állampolgárokat szállítottak Románia területére azzal a fedősztorival, hogy itt folytatnak majd egyetemi tanulmányokat, a valódi cél azonban az volt, hogy Németországba csempésszék őket. A csoport tagjait terrorcselekmény elkövetésének szándékával, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel, valamint embercsempészettel gyanúsítják. Leleplezésükben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is közreműködött.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.