Hirdetés

Terjed a Microsoft-botrány

Cătălin Harnagea, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt vezetője, Gabriel Sandu korábbi távközlési miniszter, Dorin Marian volt államfői tanácsos, valamint Dorin Cocoş, Remus Truică és Nicolae Dumitru üzletemberek otthonában és Dinu Pescariu volt teniszező alapítványának székhelyén is házkutatást hajtott végre csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a Microsoft-botrány néven elhíresült szoftverbeszerzési panama és az EADS-szerződés ügyében.

Balogh Levente

2014. október 16., 17:572014. október 16., 17:57

Harnagea 2005-ben a német EADS tanácsadójaként tevékenykedett – ez a cég szállította a szükséges egységes határőrizeti szoftvert a határok biztonságosabbá tételéhez.

Az ügyészség közleménye szerint összesen 56 bukaresti és Ilfov megyei helyszínen hajtottak végre házkutatást, többek között cégek és alapítványok székhelyén, de magánszemélyek lakásán is. A nyomozati anyag szerint az üzletemberek közvetítettek a számítástechnikai cégek és a politikusok között.

Házkutatást tartotta a Fujitsu–Siemens cég romániai vezetője, Claudiu Florică irodáiban is – amelyek éppen a DNA-székházzal átellenben találhatók. Mint azt megírtuk, Florică állítólag Victor Ponta miniszterelnöktől kért politikai hátszelet kormányzati szerződésekhez – amikor az még a kormányzati ellenőrző testületet vezette –, konkrétan azt kérte, hogy folytasson vizsgálatot az oktatási tárcánál, így kényszerítve a pályázaton győztes Siveco céget, hogy a Florică által képviselt cégeket is szerződéshez juttassa. Cserében számítástechnikai eszközöket adományozott a Szociáldemokrata Párt (PSD) ifjúsági szervezetének.

Mint arról beszámoltunk, a DNA kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyben a Microsoft cég az egyik legfőbb érintett.

A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

Az érintett politikusok: Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter (2000-2003, 2008-2009, 2012 május-december), Valerian Vreme korábbi távközlési tárcavezető (2010-2012), Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár (2000-2003), Dan Nica volt távközlési miniszter (2000-2004), Adriana Ţicău korábbi távközlési tárcavezető (2004 július-2004 december), Gabriel Sandu extávközlési miniszter (2008-2010), Daniel Funeriu volt oktatási miniszter (2009-2012), Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszter (2003-2005) és Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter (2000- 2004).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés