Hirdetés

Távozott az utolsó tanácsos is

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Adriana Sãftoiu lemondásával teljesen kicserélődött az államfő által 2004-ben toborzott tanácsadócsapat. Lemondott államfői tanácsadói tisztségéről Adriana Sãftoiu, aki egyben az elnöki hivatal szóvivője is volt. Ezzel gyakorlatilag teljesen kicserélődött az a tanácsosi gárda, amelyet Traian Bãsescu államfő eredetileg, mandátuma kezdetén toborzott.

2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00

Lemondását Sãftoiumagánéleti okokkal magyarázta, a románsajtóban napvilágot látott információkszerint azonban a szóvivő a Bãsescuval valónézeteltérései miatt távozott. Sajtóhírekszerint az államfő többször rendreutasítottaSãftoiut, amiért a szóvivő Elena Udrea DemokrataPártban betöltött szerepét bírálta.Az Udrea és Sãftoiu közötti konfliktus márhónapok óta nyílt titok – állítjaa Mediafax hírügynökség demokrata körökbőlszármazó információkra hivatkozva. Aromán lapok beszámoltak arról, hogy AdrianaSãftoiu Vasile Blaga belügyminiszterhez címzettlevelében hevesen bírálta Elena Udrea, aDemokrata Párt (PD) ügyvezető titkáránaktevékenységét. Lemondása hátterébentehát az állna, hogy a levél Bãsescuhoz iseljutott. Távozását egyébkéntazzal is összefüggésbe hozták, hogy férje,Claudiu Sãftoiu is nemrég mondott le a KülügyiHírszerző Szolgálat (SIE) elnöki tisztségéről,a közeljövőben pedig nagykövetté neveznékki.
A szóvivő cáfolta asajtóhíreket, hangsúlyozva, hogy kizárólagszemélyes okok miatt távozik. „Ugyanazt az embertlátom Bãsescuban, akit eddig. Továbbra is megbízombenne és a kezdeményezéseiben” – szögeztele Adriana Sãftoiu. A távozó tanácsos különbenújságíróként kezdte karrierjét:előbb a Rompres, majd a Mediafax hírügynökségnéldolgozott. 1998-ban kinevezték kormányszóvivőneka Radu Vasile vezette kabinetben. Ezt követően végigTraian Bãsescu mellett dolgozott: előbb a szállításügyiminisztériumban, később a bukaresti polgármesterihivatalban, majd a Demokrata Párt sajtóirodájában.2004-ben az elnöki hivatal szóvivőjévé,valamint államfői tanácsossá neveztékki.
A Bãsescu egyik leghűségesebbembereként számon tartott Sãftoiu távozásanem maradt visszhang nélkül a politikai pártokberkeiben. Az ellenzéki és a liberálispolitikusok annak bizonyítékaként értelmeztéklemondását, hogy Traian Bãsescu nem tud csapatbandolgozni, és egyre inkább elszigetelődik. Sãftoiuvolt ugyanis az egyetlen olyan tanácsos, aki kitartott azállamfő mellett 2004-től mostanig. Az elnöki tanácsosokközül elsőként Vasile Blaga távozott, akitbelügyminiszterré nevezek ki. Ezt követően AndreiPleºu távozott indoklás nélkül, majdRenate Weber mondott le egészségi okokra hivatkozva. Azértelmiségiek mellett politikai okokból távozottTheodor Stolojan, aki a Bãsescuhoz közel állóalakulatként számon tartott Liberális DemokrataPárt (PLD) megalapítása miatt hagyta ott aCotroceni-palotát. A távozók sorát ElenaUdrea és Stana Anghelescu is gyarapítja: ők azértkényszerültek lemondani, mert olyan korrupciógyanúsbotrányokba keveredtek, amelyek az államfőközmegítélésének romlásávalfenyegettek. Ugyancsak lemondott Octavian Belu, valamint ClaudiuSãftoiu. Legutóbb Sergiu Medar nemzetbiztonságitanácsadó távozott, egészségiproblémákra hivatkozva.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés