
2012. október 23., 09:152012. október 23., 09:15
A volt kormányfő vasárnap este a Realitatea hírtelevízónak úgy nyilatkozott: Becali nem a párttársa, mivel az szerinte nem a PNL tagja, csupán arról van szó, hogy a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben indítják el a december 9-i parlamenti választásokon. „Ő nem PNL-tag, és úgy vélem, azon kijelentések, amelyek egy lapon emlegetik őt velünk, nem tesznek jót nekünk” – mondta Tăriceanu, hozzátéve: régi PNL-tagként mindig nyilvánosságra hozta az álláspontját.
„Elmondom, hogyan látom én a PNL-t: olyan pártként, amely nem csupán az európai értékekre támaszkodik a továbbiakban is, hanem a liberális értékekre is, és továbbra is ragaszkodnia kell az erkölcsi értékekhez. Szükséges egy olyan párt, amely mintaként szolgál a magatartás, az erkölcsiség és a politikai diskurzus tekintetében, és szeretném, ha ez a PNL volna” – hangoztatta Tăriceanu. Mint arról beszámoltunk, Tăriceanu következetesen bírálta Crin Antonescu PNL-elnök döntését, amellyel lehetővé tette, hogy Becali liberális támogatással indulhasson az USL színeiben Bukarest 6. kerületében. A volt kormányfő – utalva arra, hogy Becali juhászkodásból, illetve juhkereskedelemből gazdagodott meg – korábban úgy fogalmazott: azokat kedveli, akik gondolatokat „terelgetnek,” nem pedig birkákat.
Antonescu tegnap reagált Tăriceanu bírálataira, amelyek egy részét a volt kormányfő szombaton a Facebookon fogalmazta meg. Tăriceanu többek között azt írta, hogy Antonescu bánni fogja, hogy a liberális értékek népszerűsítéséhez hozzájáruló vezetőket eltávolította. Antonescu tegnap leszögezte: nem bán semmit, és Adriana Săftoiu és Dinu Patriciu továbbra is a párt tagjai. Egyúttal megjegyezte: azoknak, akik nacionalizmusa miatt bírálják, tudniuk kell, hogy a PNL volt a két világháború között a legnacionalistább párt. .
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.