
Ligia Deca miniszter „szurkol” a pedagógusoknak
Fotó: Ligia Deca/Facebook
Az új egységes bértörvény hiányában a jövő évi költségvetési keret függvényében szabják meg a tanügyi alkalmazottak január 1-jétől esedékes béremelésének mértékét – nyilatkozta pénteken Sinaián Ligia Deca.
2023. november 03., 16:392023. november 03., 16:39
2023. november 03., 16:552023. november 03., 16:55
Az oktatási miniszter elmondta, a kormány mindent megtesz, hogy betartsa a tanárokkal szembeni vállalásait, hogy ösztönözze a tanári pálya választását és a tanári teljesítményt. Hozzátette, mivel az új egységes bértörvény még kidolgozás alatt áll a munkaügyi minisztériumban, jelenleg tárgyalások zajlanak az oktatási szakszervezetekkel a tanügyi alkalmazottak jövő év elejétől esedékes béremelésének mértékéről.
„Az oktatási minisztérium továbbra is a tanárok mellett áll, támogatjuk a tanári hivatás presztízsének és méltóságának visszaállítását” – fogalmazott a miniszter.
Mint ismert, a május végén kirobbant, júniusra is átnyúlt tanársztrájk eredményeképpen a tanügyi alkalmazottak júniustól azonnali 25 százalékos béremelést kaptak. A kormány ugyanakkor vállalta, hogy az év végéig elfogadandó új közalkalmazotti bértörvényben a tanügyi bértáblát az országos átlag fölé emelik. Ennek megfelelően a kezdő tanár fizetése egyenlő lesz az országos átlagbérrel, január elsejétől pedig a tanügyi alkalmazottak megkapják a törvény által előírt (lépcsőzetesen bevezetendő) újabb béremelés 50 százalékát.
Bár az egységes bértörvényt a parlament napirendjére kellett volna tűzni, hogy előírásai 2024-ben hatályba lépjenek, mindez még nem történt meg, a törvénytervezet a munkaügyi minisztériumban vár kidolgozásra.

A kormány a tanárokkal szemben tett minden vállalását betartja – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden, a Ligia Deca tanügyminiszterrel folytatott megbeszélése alkalmával.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – jelentette be szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
szóljon hozzá!