
Fotó: Veres Nándor
A vízellátás korlátozását rendelhetik el a helyi hatóságok több településen a következő két hétben várható szárazság miatt, vetítette elő Tánczos Barna. A környezetvédelmi miniszter a tarló- és erdőtüzek megelőzésére is felhívta a figyelmet.
2022. július 20., 16:362022. július 20., 16:36
A szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón az RMDSZ-es tárcavezető rámutatott: az eddig bejelentetettek mellett valószínűleg újabb településeken kell majd korlátozni a vízellátást. A miniszter szerint lesz, ahol egyes tevékenységeket le kell állítani a vízhiány miatt, de minden egyes esetet külön meg fognak vizsgálni.
Rámutatott, ezt a gyakorlatot le fogják állítani, bármennyire is sajnálja a paradicsomtermést. „Ebben az időszakban felelősnek kell lennünk és vigyáznunk kell erre a forrásunkra” – mondta a miniszter az iható vízre utalva.
Arra kérte a gazdákat, hogy a szárazságra való tekintettel ne gyújtsák fel területeiket, ugyanis nagyon nagy a tűz elterjedésének a veszélye. A nyílt láng használatának kerülését kérte a természetben kirándulóktól is.
A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a tarlókhoz, mezőgazdasági területekhez hasonlóan az erdőkben is fokozott a tűz elterjedésének veszélye.
– mondta Tánczos a nyugat-európai államokban dúló hatalmas erdőtüzekre utalva. Hozzátette, hogy a romániai erdők más típusúak, nálunk kisebb az ilyen hatalmas erdőtüzek kialakulásának veszélye, de itt is történhetnek tragédiák.
A miniszter szerint tekintettel a kockázatokra, a Romsilva egy sor intézkedést fogadott el az erdők védelmében, mint például az őrjáratok fokozása és az erdőalap és az erdőszegélyek felügyelete, az elkülönítő sávok és árkok karbantartása.
a tüzet vélhetően a cséplőgépből származó szikrák okozhatták. Kedden Nagyenyed mellett egy bálázógép gyulladt ki és okozott egyhektáros területre kiterjedő tarlótüzet.

A víztartalékok apadása miatt Románia 214 településén vezettek be korlátozásokat az ivóvízhasználatban – közölte kedden a Román Vizek Országos Hatósága (ANAR), amely egyben felelős vízhasználatra szólította fel a lakosságot.

Hatalmas tűz ütött ki kedden Nagyenyed közelében, miután kigyulladt egy bálázógép és a lángok a közeli szalmabálákra is átterjedtek.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
szóljon hozzá!