Hirdetés

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

Tánczos

Nehéz ügy. Tánczos Barna szerint az igazságszolgáltatásban meglévő különleges nyugdíjak mellett a többi kategóriáé sem marad érintetlen

Fotó: Csató Andrea

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

2025. július 31., 12:302025. július 31., 12:30

Tánczos azt is közölte, hogy a kormány augusztus közepén felelősségvállalással fogadtatja el a tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó második reformcsomagot, amely a speciális nyugdíjak módosítását is magában foglalja.

Idézet
Ezzel a kategóriával (a bírói nyugdíjakkal, szerk. megj.) kezdtük, mert itt vannak a legnagyobb különbségek a standard járulékalapú nyugdíjakhoz képest. Természetesen vannak más nyugdíjak is”

– mondta Tánczos szerda este a TVR Info csatornának.

Hirdetés

„A bírók, a rendőrök és a katonák nyugdíja részben járulékalapú, vagyis attól függ, hogy a munkaviszonyuk alatt mennyit vontak le a fizetésükből a társadalombiztosítási járulékra, és bizonyos kategóriák esetében van különbség. A belügyminisztérium, a titkosszolgálat és a védelmi minisztérium alkalmazottai esetében tapasztalható különbség, hogy kiegészítsék a ledolgozott időszakot, tekintettel arra, hogy fiatalabb korban vonulnak nyugdíjba (...). A társadalmi igazságosság azt jelenti, hogy ezt a kérdést is meg kell oldanunk” – magyarázta a miniszterelnök-helyettes.

Tánczos Barna elmondta, hogy

a következő időszakban nyilvános konzultáció és intézményi párbeszéd következik, hogy elkerüljék, hogy a kidolgozandó jogszabály alkotmányellenes legyen.

Az RMDSZ-es miniszterelnök szerint a koalíció felvállalta a különleges nyugdíjak reformját.

„A koalíció a kormány megalakulásakor vállalta ezt a reformot. Meghatározták és elfogadták azokat a mérföldköveket, a rögzített határértékeket amelyek mentén haladunk. (…) Most az alkotmányos lépéseket kell végigjárni, hogy várhatóan két héten belül a parlamentben, felelősségvállalással, végleges formát öltsön. A legnagyobb valószínűséggel így fogadjuk majd el” – mondta.

Tánczos Barna kifejtette:

a második reformcsomag strukturális változásokat irányoz elő az állam működésében, ezért van szükség egy további konzultációs szakaszra.

„A koalíció gyakorlatilag semmit sem halasztott el, mert ez a második csomag néhány mélyreható reformot jelent az állam szerkezetét és működését illetően – központi szinten és a helyi hatóságok szintjén egyaránt. Ez biztosan bonyolultabb, mint eldönteni, hogy az áfa 21 százalék vagy 19 százalék egyen. A konzultációs szakaszok lezárása további két hetet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy augusztus közepén lesz a felelősségvállalási eljárás” – mondta Tánczos Barna.

Mint arról beszámoltunk, a kormány tervezete szerint a bírák és ügyészek nyugdíja nem haladhatja majd meg a nettó fizetésük 70 százalékát, 25-ről 35 évre emelik azt a minimális időszakot, amely alatt nyugdíjjárulékot kell fizetniük, és 48-ról 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés