Hirdetés

Tánczos: az RMDSZ-t nem érinti a kormányfőcserét és egyes minisztercseréket előíró koalíciós megállapodás

Tánczos Barna hangsúlyozta: mandátuma négy évre szól •  Fotó: Gov.ro

Tánczos Barna hangsúlyozta: mandátuma négy évre szól

Fotó: Gov.ro

Az RMDSZ-t nem érinti a kormányfőcserét és egyes minisztercseréket előíró koalíciós megállapodás – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki hangsúlyozta: mandátuma négy évre szól.

Krónika

2023. május 09., 13:082023. május 09., 13:08

Tánczos azt mondta, a két másik RMDSZ-es miniszterhez hasonlóan 2020 decemberében négy évre szóló megbízatást kapott, a koalíciós megállapodásban rögzített minisztercserék ezeket a minisztériumokat nem érintik.

„Amíg meg nem változik valami, mi tesszük a dolgunkat” – idézte a szövetség politikusát az Agerpres hírügynökség. A zöldtárca vezetője ugyanakkor arra is kitért, hogy

Hirdetés

ezen és a következő héten körvonalazódik a leendő kormány, és a rotáció szempontjából „minden lehetőség terítéken van”, de ha a jelenlegi megállapodástól eltérő változtatások merülnek fel, akkor „valószínűleg nulláról kezdik a tárgyalásokat”.

Mint ismeretes, Tánczos azt követően nyilatkozott a témában, hogy felmerült: a koalíciós partner nemzeti liberálisok (PNL) igényt tartanak a környezetvédelmi miniszteri székre. Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője ezt kedden megerősítette a Krónikának, mint mondta, hivatalos megkeresést kaptak a liberálisoktól ez ügyben. Kijelentette: mivel úgy értékelik, hogy az RMDSZ miniszterei jól végezték a dolgukat, a tárca elvételét így objektív okok nem támasztják alá, a szövetségen belül sokan vélekednek úgy, hogy ha tényleg elveszik a tárcát, ki kell lépni a kormányból. Erről a héten születhet döntés.

korábban írtuk

Az RMDSZ a kormányból való kilépést lebegteti, miután a PNL bejelentette az igényét a környezetvédelmi tárcára
Az RMDSZ a kormányból való kilépést lebegteti, miután a PNL bejelentette az igényét a környezetvédelmi tárcára

Ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ és a PNL részéről annak kapcsán, hogy a soron következő miniszterelnök-csere során a liberálisok igényt támasztanának a környezetvédelmi tárcára.

Amint arról korábban beszámoltunk, Cseke Attila fejlesztési miniszter április végén azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ-nek semmi oka kilépni a kormányból, és hogy nem tartozik rá a PNL és a PSD közötti rotációt előíró megállapodás. Ugyanakkor az RMDSZ temesvári kongresszusán Nicolae Ciucă miniszterelnök, a PNL elnöke a „stabilitás és a szakmaiság pólusának” nevezte az RMDSZ-t. Ciucă akkor kijelentette, a kormányfőcsere után fontos biztosítani a folytonosságot, mert a koalíció csak így tudja teljesíteni a vállalt célkitűzéseket, csak így lehet megvalósítani a kormányprogramba és az országos helyreállítási tervbe foglalt reformokat.

korábban írtuk

A kormányfőcserével egyidőben a kabinetben is lesznek változások a román miniszterelnök szerint
A kormányfőcserével egyidőben a kabinetben is lesznek változások a román miniszterelnök szerint

Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a miniszterelnök-cserekor egész biztosan lesznek változások, a kabinet összetétele is módosulni fog.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
Hirdetés
Hirdetés