Hirdetés

Tanári versenyvizsga: nem éri el az 50 százalékot a 7-es vagy annál magasabb osztályzatok aránya

tanár

Képünk illusztráció

Fotó: Pexels

Közzétették kedden a rendes tanári állásokra kiírt versenyvizsga eredményeit; a vizsgázók 43,52 százaléka ért el 7-es vagy annál nagyobb jegyet – jelentette be az oktatási minisztérium.

Krónika

2025. július 22., 15:222025. július 22., 15:22

Mint ismeretes, a határozatlan idejű pedagógusi álláshelyek elfoglalásához legalább 7-es, a helyettesítő tanári állás betöltéséhez legalább 5-ös osztályzatra van szükség.

A szaktárca közleménye szerint a vizsgára jelentkező 39 737 személy közül 34 172-en jelentek meg a megmérettetésen. 26 vizsgázót kizártak, 24-üket csalás vagy csalási kísérlet miatt.

Hirdetés

A vizsgázók 43,52 százaléka – 13 553 személy – ért el legalább 7-es jegyet, míg tavaly ez az arány 41,9 százalékos volt.

41 dolgozatot tízessel osztályoztak.

Az egyetemet idén végzettek körében 40,11 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, 2325 személy írta meg legalább a 7-est.

Az 5 és 6,99 közötti pontszámúra értékelt dolgozatok aránya 36,36 százalék, a 11 324 vizsgázóból 2061-en végezték el idén az egyetemet.

Az óvásokat kedden 21 és szerdán 12 óráig lehet benyújtani, akár online is.

A végleges eredményeket július 30-án közlik.

korábban írtuk

Pedagógusi véglegesítő vizsga: a tanárok alig több mint 65 százalékának sikerült az írásbelije
Pedagógusi véglegesítő vizsga: a tanárok alig több mint 65 százalékának sikerült az írásbelije

Közzétették kedden a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbájának előzetes eredményeit.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
Hirdetés