
2012. szeptember 13., 07:202012. szeptember 13., 07:20
A kísérleti jellegű programot a Francia Bevándorlási és Integrációs Hivatal (OFII) finanszírozza.
Az aláírási ceremónián Victor Ponta kormányfő is részt vett. A ceremóniára annak apropóján került sor, hogy Manuel Valls (képünkön) és Bernard Cazeneuve tegnap kétnapos romániai látogatásra érkezett azzal a céllal, hogy a romakérdésről tárgyaljon román partnereivel. Mint arról beszámoltunk, az utóbbi években egyre nagyobb gondot okoznak Franciaországban a zömmel Romániából és Bulgáriából érkezett romák, akik jórészt illegális telepeken élnek, egy részük pedig koldulásból vagy lopásból tartja fenn magát.
A francia hatóságok ennek nyomán akciót indítottak a romák hazaküldésére. Vallst és Cazeneuve-öt a délután folyamán Traian Băsescu államfő és Victor Ponta kormányfő is fogadta. Băsescu – utalva Valls korábbi kijelentésére – leszögezte: Románia egyetlen állampolgárát sem űzi el. Közölte, Bukarest kész az együttműködésre, így hajlandó visszaküldeni a román rendőröket Franciaországba, hogy segítsék francia kollégáik munkáját.
A két minisztert a bukaresti Győzelem téren, a kormánypalota előtt néhány száz tüntető roma fogadta, akik többek között a hatékony romaintegrációs politika hiánya miatt demonstráltak, valamint azért is, mert a roma vezetők szerintük nem megfelelően költik el a romaintegrációs programokra szánt összegeket. Emellett a francia belügyminiszter egy, a román sajtó által félrefordított kijelentése miatt is tiltakoztak.
Mint arról beszámoltunk, Valls a hét elején úgy nyilatkozott: Franciaország nem fogadhatja be a világ és Európa összes nyomorúságát, és a hónap végéig több ezer románt küldenek haza Romániába és Bulgáriába. Csakhogy a román média a miniszter által használt francia misčre szót „szemétnek” fordította, miközben annak eredeti jelentése nyomor, nyomorúság (mindamellett, hogy a francia kifejezéssel azonos eredetű román mizerie szó a szemét mellett a nyomorra is ugyanúgy használatos). A francia miniszterek ma Aranyosgyéresre utaznak, ahol a francia kormány egy, hátrányos helyzetű gyerekek számára létrehozott iskolai menzát finanszíroz.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.