Hirdetés

Találgatások a referendumról

A legésszerűbb megoldás az, ha az alkotmánymódosításról szóló népszavazást a jövő évi elnökválasztással egyszerre rendezik meg – jelentette ki kedden Tudor Chiuariu, a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) tagpártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvezető alelnöke (képünkön).

Balogh Levente

2013. július 09., 14:172013. július 09., 14:17

2013. július 09., 14:202013. július 09., 14:20

A politikus mindezt annak kapcsán fejtette ki, hogy egy nappal korábban Victor Ponta kormányfő három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel a népszavazás megrendezésére amiatt, hogy két hete az alkotmánybíróság úgy döntött: alkotmányos ugyan a népszavazások érvényességéhez szükséges részvételi küszöb 50-ről 30 százalékra való csökkentése, de csak akkor, ha a hatályba lépése és az alkalmazás aközött eltelik egy év.

Ponta szerint az első lehetőség idén ősszel megrendezni a referendumot, miután a parlament elfogadta az alkotmánymódosításokat, de az 50 százalékos részvételi arány elérése meglehetősen nehéz. A második lehetőség a jövőre esedékes európai parlamenti választásokkal egyszerre megrendezni, de még akkor is 50 százalék szükséges. A harmadik az év végi elnökválasztással összekötni a referendumot.

Chiuariu tegnap úgy vélte: a harmadik a legjobb megoldás, mivel nem szerencsés az EP-választásokon az európai témákat belpolitikai ügyekkel összekötni. Kifejtette: az időpontról az USL dönt majd. Ponta egyébként megjegyezte: amennyiben az elnökválasztás első fordulójával egyszerre rendezik meg a referendumot, akkor az államfő mandátuma a tervezett négy helyett továbbra is ötéves lesz, de hatáskörei csökkennek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
Hirdetés
Hirdetés