2009. augusztus 07., 11:452009. augusztus 07., 11:45
„226 ügynökség, hatóság, igazgatóság, központ, cég, felügyelet, intézet, laboratórium, hivatal és részleg van, amely a kormány fennhatósága alá tartozik. Ebből a minisztériumokkal történt egyeztetés nyomán, felszámolások, összevonások és fúziók révén 107 marad majd. Az átalakítások nyomán 9200 állás szűnik meg, ami mintegy 50 millió eurós megtakarítást jelent. Minden egyes ügynökség az államkasszába utalja majd teljes jövedelmét, és valamennyi alkalmazottat egységes bérezési rendszer alapján fizetnek majd.
Emellett a gazdasági és a közlekedési tárca fennhatósága alá tartozó hatvan cégnél jelenleg zajlik az átvilágítás, és mindegyik esetében részletes kimutatás készül. A kormányfő közölte, a minisztériumoknak jövő héten kell előterjeszteniük a közigazgatást, a szociális ellátást, az egészségügyet, valamint a közoktatást érintő, harminc napon belül gyakorlatba ültetendő átalakítási terveket, amelyek fő szempontja a megtakarítások növelése kell hogy legyen. A miniszterelnök leszögezte: egységesíteni kívánják az ezen kategóriákban fizetendő öszszegeket. A téma kapcsán megszólalt Traian Băsescu államfő is, aki szerint a közeljövőben mintegy 10–15 ezer állami alkalmazottat bocsátanak majd el a különböző kormányügynökségektől és egyéb állami intézményektől. Az államfő szerint az állami költségvetést mintegy húsz százalékkal kell lefaragni. Mint kifejtette, annak eldöntésekor, hogy melyik alkalmazott maradhat a helyén, a legfontosabb kritériumnak a hozzáértésnek kell lennie, ugyanakkor fontos tényező a tapasztalat is. Kifejtette, az államfői hivatal sem marad ki az átalakítások sorából. Mint arról beszámoltunk, ennek kapcsán Mircea Geoană, a kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt elnöke kifejtette: pártja nem tudja elfogadni a húszszázalékos leépítést.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).