2012. február 28., 07:182012. február 28., 07:18
A Zambaccian-dossziéhoz kapcsolódó, 2010-ben kezdődött perben, amelyben a volt miniszterelnök mellett felesége, Daniela Năstase és Irina Paula Jianu is vádlottként szerepel, tegnap hallgatták meg először a politikust. Năstase azzal védekezett, hogy nem tudta Ioan Păunt zsarolni, mivel nem volt közvetlen befolyása a kinevezésére.
Azt is cáfolta, hogy pénzt adott volna a volt konzulnak bizonyos értéktárgyak Kínából való behozatalára, az ezzel kapcsolatos, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei által lehallgatott, bizonyítékként felhasznált beszélgetésben elhangzottak pedig szerinte kontextusukból kiragadott szövegrészletek. Megismételte azon korábbi álláspontját, miszerint politikai támadás áldozata. Ioan Păun ugyanakkor február 17-ei tanúvallomásában azt mondta, a Năstase házaspár 2002-ben az országból kivihető megengedett összeg kétszeresét adta neki kínai javak vásárlására, összesen 700 ezer eurót szántak erre a célra. Irina Paula Jianu 30 ezer eurót adott ugyanerre a célra. Az összeget könnyedén ki tudta vinni az országból, mivel diplomata-útlevéllel rendelkezett, így nem ellenőrizték.
Mint arról beszámoltunk, a gyanú szerint Adrian Năstase és felesége 2002 és 2004 között 2 019 250 439 régi lej értékben kapott különböző, Kínában vásárolt javakat Irina Paul Jianutól annak fejében, hogy megtartsa őt tisztségében. Ioan Păun volt hongkongi főkonzul ugyancsak pozíciójának megőrzése fejében kínai szállítási szerződésekhez juttatta a volt kormányfőt. A vád szerint Năstase összesen 48 milliárd régi lejt, azaz 1,3 millió eurót kapott a zsarolások nyomán. Mint arról beszámoltunk, január végén Năstasét egy másik korrupciós ügyben január végén nem jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság.
| Tavaly 13 százalékkal nőtt a DNA által vizsgált ügyek száma a 2010-es évhez képest – közölte tegnap Daniel Morar ügyész, a DNA vezetője. 2005-höz képest megháromszorozódott az ügyészek által folytatott vizsgálatok száma. Tavaly 6615 korrupciós ügyet vizsgáltak az ügyészek a 2010-ben regisztrált 5827-hez képest, valamint a 2005-ben jegyzett 2314-hez viszonyítva. A lezárt vizsgálati dossziék száma 12 százalékkal nőtt, hiszen 3313-ra nőtt a 2010-es 2957 iratcsomóhoz képest. A vádiratok száma is hat százalékkal, 233-ra emelkedett. A bíróság elé állított személyek száma 16 százalékkal gyarapodott, tavaly összesen 1091 személy ellen emeltek vádat. |
| Kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe tegnap az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) piteşti-i ügyészei George Costint, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkárt. Az elmúlt évben az 1989 december szakszervezet székhelyén ismeretlen eredetű pénzösszeget találtak, amely a gyanú szerint megvesztegetés nyomán került oda. A feltevés szerint Costin olyan hálózatot hozott létre, amely csúszópénz ellenében bocsátott ki forradalmárigazolványokat. Az előállítással egy időben a forradalmárszervezet Câmpulung Muscel-i székházában házkutatást tartottak. Mihai- Răzvan Ungureanu minisztrelnök tegnap fölmentette tisztségéből Costint. |
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.