
Elutasította Crin Antonescu szenátusi elnök a magyar és a román alkotmányreform összehasonlítását.
2013. június 19., 20:462013. június 19., 20:46
Az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság vezetője tegnap a tervezet véglegesítése apropóján megalapozatlannak nevezte azokat a véleményeket, miszerint nemzetközi fórumok részéről Budapesthez hasonlóan Bukarestet is kritikák érhetik az alaptörvény tervezete kapcsán. Antonescu ugyanakkor elismerte, hogy a módosítás „nyertese\" a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben.
„Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését\" – mutatott rá a liberális politikus. Felidézte, Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást; ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Szűkíti azonban a különbizottság által tegnap megszavazott szövegtervezet az alkotmánybíróság hatáskörét: a taláros testület a jövőben nem vizsgálhatná a parlament által elfogadott határozatokat.
Szakértők szerint ennek nyomán a törvényhozás „szuperhatalommá\" alakulhat, mivel kikerül az alkotmánybíróság ellenőrzése alól. Mint ismeretes, korábban a Velencei Bizottság a magyar kormánynak is azt rótta fel, hogy meg kívánja nyirbálni a budapesti taláros testület hatáskörét. Az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szervének tagjai július elején érkeznek Bukarestbe megvitatni az alkotmánytervezetet.
A dokumentumot tegnap a módosítását előkészítő parlamenti bizottság egy tartózkodás mellett fogadta el, amely Máté Andrástól származott. Az RMDSZ frakcióvezetője azzal indokolta álláspontját, hogy – bár a bizottság több RMDSZ-javaslatot elfogadott – nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ ellenzi a közigazgatási régiók megalakítását, az alkotmánytervezetbe mégis bekerült ezek létrehozásának lehetősége. A pozitívumok közt említette, hogy a tervezet elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. A normakontrollnak alávetett tervezetről ősszel szavazhat a parlament.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!