Valer Suciu, a FNSA elnöke tegnap elmondta, az ország minden megyéjében és a fővárosban is tiltakozó nagygyűléseket rendeznek, amelyeken részt vesznek a polgármesteri hivatalok és a megyei tanácsok alkalmazottjai. Suciu a köztisztviselők általános sztrájkját is kilátásba helyezte, ha a kormány mégis elrendeli a 10 százalékos személyzeti leépítést. Ha jogszabály készül a létszámcsökkentésről, a szakszervezetek az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bizottsághoz fordulnak, tette hozzá. A FNSA szerint a helyi közigazgatásban dolgozók számának növekedése nem ellenőrizetlenül történik, hiszen a személyzeti listákat az Országos Köztisztviselői Ügynökségnek, a helyi önkormányzatoknak és a prefektúráknak is láttamozniuk kell. A köztisztviselők szerint az intézkedés előtt a munkaügyi miniszternek és a kormányfőnek egyeztetnie kell a szakszervezetekkel. Ugyanezt sürgeti a Cartel Alfa szakszervezeti tömb is, a Sed Lex szövetség pedig azt kéri Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnöktől, hogy a helyzet tisztázásáig állítsák le a munkaerő-alkalmazási folyamatot a közigazgatásban. Paul Păcuraru munkaügyi miniszter a múlt hét végén jelentette be, hogy karcsúsítani kell a központi és helyi közigazgatási rendszert, ez pedig mintegy 120 ezer tisztviselő elbocsátását feltételezi. Păcuraru egy minisztériumi elemzésre hivatkozva, azzal indokolta az átalakítás szükségességét, hogy a közigazgatásban a decentralizáció ürügyével indokolatlanul és ellenőrizetlenül nőtt az alkalmazottak száma, a 10 százalékos leépítéssel pedig mintegy 700 millió eurót lehetne megtakarítani.
A miniszterelnök jelezte, egyetért a javaslattal, és felkérte a munkaügyi és pénzügyi tárcát, hogy dolgozzon ki konkrét tervet 120 ezer közigazgatási munkahely megszüntetésére.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.