Hirdetés

Szövetségen innen és túl

Jogilag is megszűnik a D. A. Szövetség, hat parlamenti mandátumon marakodik a PNL és a PD. Egy nappal a Tãriceanu-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukása után egyre erőteljesebben körvonalazódnak az erővonalak a parlamenti pártok között. A Demokrata Párt (PD) és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) Theodor Stolojan vezetésével kivált politikusok által létrehozott Liberális Demokrata Párt (PLD) még hétfőn este megállapodott, hogy a két alakulat – az ellenzéki szerepet felvállalva – parlamenti és politikai együttműködési megállapodást ír alá központi és helyi szinten.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00

A két párt parlamenti tevékenységének összehangolására ezentúl hetente egyeztet a PD és a PLD, amelyek egyszerű indítványokat terveznek benyújtani a jelenlegi törvényhozási ülésszakban.

Miután Stolojan hétfőn este megemlítette, hogy a PD és a PNL alkotta D. A. Szövetséget jogilag is semmisnek kell nyilvánítani, Emil Boc demokrata párti elnök tegnap bejelentette: a PD a jövő héten beindítja a D. A. Szövetség megszüntetésének jogi procedúráját. Boc a liberálisokat vádolta a pártszövetség működésének politikai ellehetetlenítésével, miután a Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő vezette PNL nem fogadta el Traian Bãsescu államfő javaslatát egy PD–PNL–PLD kormány létrehozásával kapcsolatban.

A D. A. Szövetség gyakorlatilag a második Tãriceanu-kabinet hivatalba lépésével megszűnt, miután a miniszterelnök nem osztott szaktárcákat a demokratáknak, de eddig még egyik fél sem próbálta jogilag is megszüntetni a D. A.-t.

Valeriu Stoica, a PLD Országos Vezetőtanácsának elnöke tegnap közölte, a PD-vel a D. A. Szövetség érvénytelenné nyilvánítása után írják alá a megállapodást, de a párt továbbra is megőrzi liberális identitását. Emil Boc is megerősítette, hogy a két alakulat egyesüléséről nem esett szó.

A PNL-vel kötött szövetség felmondása előtt azonban a demokratáknak rendezniük kell korábbi partnereikkel a D. A. Szövetség jelenleg betöltetlen hat parlamenti mandátumának sorsát. Erre Vasile Blaga PD-alelnök szerint a hét folyamán sor kerül. A mandátumok vitája azonban máris konfliktust eredményezett: Dan Motreanu PNL-főtitkár szerint a hat betöltetlen parlamenti hely közül négy a liberálisokat illeti meg a D. A. Szövetség alapdokumentuma szerint, Vasile Blaga azonban a mandátumok egyenlő elosztását kérte. A kérdésben további vita várható, miután a PNL politikai bizottsága megvitatja a PD álláspontját.

Eközben Cristian Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője kijelentette: pártja azt fontolgatja, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be főleg mezőgazdasági problémák miatt, ezt megelőzően azonban a parlamentben kíván tárgyalni a miniszterelnökkel és a kabinet tagjaival. A Nagy-Románia Párt (PRM) Lucan Bolcaº alelnökön keresztül jelezte, támogatni fogja a PSD bizalmatlansági indítványát, de csak akkor, ha az új kormánynak reális esélye van a hatékony működésre.

F. S.

Miről tárgyalt az RMDSZ és a PD?

Emil Boc és Markó Béla egyaránt tagadta azt a hétfő este felröppent sajtóinformációt, miszerint a PD megpróbálta rávenni az RMDSZ-t a kormányból való távozásra. A NewsIn hírügynökség demokrata forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a két küldöttség hétfőn reggel, a bizalmatlansági indítvány vitája előtt néhány órával tárgyalt ez ügyben. Markó elismerte ugyan, hogy az RMDSZ szívesen lezárná a vitát Traian Bãsescu államfővel, és azt sem tagadta, hogy a szövetség képviselői találkoztak a PD vezetőivel. Markó és Emil Boc egybehangzóan azt nyilatkozta tegnap, hogy a találkozón az európai parlamenti választások időpontjáról folytattak eszmecserét, Markó azonban elismerte, hogy szóba került az RMDSZ bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos álláspontja is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés