
2011. március 22., 13:112011. március 22., 13:11
Hiába jelentette be a korrupcióval meggyanúsított román európai parlamenti (EP) képviselő, Adrian Severin, hogy kilép az uniós törvényhozás szocialista frakciójából, a Szociáldemokrata Pártban (PSD) meglévő tagságát pedig felfüggeszti mindaddig, amíg tisztázódik az ügy, Victor Ponta, a PSD elnöke kedden közölte: mindez nem elegendő, Severinnek mind képviselői mandátumáról, mind PSD-tagságáról le kell mondania, mivel „nem összeesküvés, hanem a saját tökéletlensége áldozatává vált.”
A szocialista EP-frakció is bejelentette, hogy megfosztják minden, a képviselőcsoportban betöltött tisztségétől, és a mandátuma visszaadására szólítják fel.
Severin hétfőn késő este jelentette be, hogy megállapodott Martin Schulzcal, az EP szocialista frakciójának vezetőjével, hogy a korrupciós vádak tisztázásáig felfüggeszti frakciótagságát, annak ellenére, hogy Schulz korábban a lemondását szorgalmazta.
Mint arról beszámoltunk, a The Sunday Times című brit bulvárlap a hétvégén robbantotta ki a korrupciós botrányt, amelyben Severin mellett két másik EP-képviselő is érintett. A lap újságírói egy lobbistának adták ki magukat, és arra próbáltak EP-képviselőket rávenni, hogy jelentős anyagi ellenszolgáltatás fejében a cég érdekeinek megfelelő törvénytervezetet nyújtsanak be. Severin százezer eurós honoráriumért Zoran Thaler volt szocialista szlovén külügyminiszterrel és Ernst Strasser egykori osztrák konzervatív belügyminiszterrel együtt ráállt az üzletre. A botrány napvilágra kerülését követően az osztrák és a szlovén eurohonatya lemondott mandátumáról, Severin azonban továbbra is azzal érvel, hogy nem követette el semmilyen törvénytelenséget, csupán áldozatává vált egy „euroszkeptikus és eurofób lap” konspirációjának. Mint arról beszámoltunk, Severin még hétfőn a pártvezetés nyomására felfüggesztette a PSD-ben betöltött alelnöki tisztségét.
Victor Ponta pártelnök ugyanakkor kedden határozottan kijelentette: ha Severin nem fogja fel, hogy a történtek után mind az EP-ből, mind a PSD-ből távoznia kell, akkor elnöki minőségében ő maga kezdeményezi a képviselő eltávolítását a pártból. Ponta szerint a helyzet világos, ezért Severinnek viselnie kell a politikai következményeket.
Adrian Severin ellen a botrány kirobbanása nyomán az országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálódni kezdett. A képviselő számláin legutóbbi vagyonbevallása szerint mintegy egymillió eurónyi összeg található.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
szóljon hozzá!