Hirdetés

Szolidaritási adót vethet ki a kormány az energetikai társaságokra

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Szolidaritási adót tervez kivetni a román kormány az energiaipari társaságokra, amelyek a nyereségük után fogják befizetni az állami költségvetésbe az új illetéket. 

Rostás Szabolcs

2022. augusztus 30., 15:092022. augusztus 30., 15:09

2022. augusztus 30., 18:422022. augusztus 30., 18:42

Az energiacégek megadózását érdekes módon Mihai Tudose, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke jelentette be keddi sajtótájékoztatóján, holott a politikus nem tagja a balliberális kormánynak. Az európai parlamenti képviselő szerint a Nicolae Ciucă vezette kabinet legkésőbb szerdán készül elfogadni a romániai energiapiac szabályozására hivatott rendelettervezetet, amely szeptember elsejétől lépne hatályba. Pártja országos választmányának ülését követően Tudose közölte,

a kormány rögzíteni fogja az energia referenciaárát, amit a beszerzési ár, bizonyos beruházások figyelembe vétele, valamint a profit aránya alapján határoz meg.

Hirdetés

„Kissé bonyolult a referenciaár kisázmításának a módja, de a kormányzati illetékes kollégák majd elmagyarázzák Önöknek” – jelentette ki a 2017-ben hét hónap erejéig kormányfői teendőket ellátó PSD-s politikus. Tudose szerint az energia értékesítése nyomán a referenciaárat meghaladó összeg egy szolidaritási alapba, a pénzügyminisztérium egyik bankszámlájára kerül, és a kormány innen fogja állni a végfogyasztóknak megítélt árkompenzációt.

Frissítés

Ciucă: tisztázni kell az energiahordozók árának kiszámítási módját
Még dolgozik a kormány az új energiaügyi intézkedéseket tartalmazó jogszabály tervezetén – jelentette ki kedden Nicolae Ciucă miniszterelnök, hangsúlyozva, a villamos energia és a földgáz árának korlátozásáról szóló 2022/27-es sürgősségi rendeletbe foglalt tarifák nem fognak változni. Konstancai sajtótájékoztatóján a kormányfő rámutatott, bár szeptember 1-jére ígérték az energiapiacot szabályozó új sürgősségi kormányrendelet tervezetét, nagyon pontosan tisztázni kell a villamos energia és a gáz árának kiszámítási módját, a mechanizmus nem egyszerű, ezért inkább csúsznak egy napot a jogszabállyal, mintsem hogy a sietség miatt olyan rendeletet fogadjanak el, amellyel nem érik el a kívánt hatást. A miniszterelnök közölte, a jogszabálytervezetbe foglalt intézkedések egyik legfőbb célja a lakosság védelme, ezért nem módosulnak a jelenleg hatályban lévő 27-es számú kormányrendeletben előírt tarifák. Hozzátette, további cél az élelmiszeripar és a gazdaság hajtóerejét képező kis- és középvállalkozások védelme, illetve a beruházások fenntartása. Nicolae Ciucă közölte azt is, hogy szerdán ismertetik a kormánynak az idei télre vonatkozó stratégiáját.

Mihai Tudose ismételten bírálta Virgil Popescu energiaügyi minisztert, akit az ágazatban tapasztalható káosz „első számú” felelősének nevezett, akit ezért szerinte a miniszterelnöknek menesztenie kellett volna tisztségéből. A politikus egyúttal hevesen kifakadt az energiapiacon tevékenykedő közvetítő cégek ellen, amelyek a szolgáltatóknak adják tovább a termelő vállalatoktól felvásárolt energiahordozót. „Jelenleg ezek a cégek jelentős profitra tesznek szert egyszerű papírtologatás nyomán, holott egyikőjüket sem látták vödörnyi villanyárammal a kezükben szaladgálni a mezőn az ügyfél után. Ez az államnak sok pénzébe kerül, de vissza fogjuk szerezni a tisztességtelenül szerzett nyereséget a szolidaritási adónak köszönhetően. Elvégre szolidárisnak kell lennünk a román néppel és a gazdasággal” – bocsátkozott eszmefuttatásba a román szociáldemokraták alelnöke.

Bukaresti kormányzati szinten felmerült már szolidaritási adó bevezetése, amelyre éppen az RMDSZ elnöke tett javaslatot.

Kelemen Hunor még tavaly kezdeményezte, hogy egy hasonló illetéket azoknak a vállalatoknak kellene befizetniük – függetlenül attól, hogy mely ágaztaban tevékenykednek –, amelyek 100 millió eurónál magasabb éves forgalmat bonyolítanak le. A szolidaritási adóból azonban semmi nem lett.

Egy héttel ezelőtt ugyanakkor éppen a PSD által rengeteget bírált Virgil Popescu energiaügyi miniszter harangozta be, hogy extraprofitadót vethet ki a bukaresti kormány az energetikai ágazatban érdekelt cégekre. A tárcavezető akkor azt mondta, az extraprofitadót a termelőkre, beszállítókra és a közvetítőkre egyaránt tervezik, hiszen mindannyian haszonélvezői annak, hogy az elmúlt időszakban drasztikusan megugrottak az árak az energiapiacon. A miniszter kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy az energiaellátási láncok szereplőinek többletadóztatása hatályba lépne-e már szeptember elsejétől. Popescu szerint az adókat nem az energiaügyi tárca, hanem a pénzügyminisztérium és az Országos Energia-szabályozási Ügynökség (ANRE) szabja meg.

korábban írtuk

Extraprofitadót vethetnek ki az energetikai cégekre – Bukaresti illetékesek szerint nem lesz nehéz telünk
Extraprofitadót vethetnek ki az energetikai cégekre – Bukaresti illetékesek szerint nem lesz nehéz telünk

Az energiaár-robbanás haszonélvezőinek többletadóval való sújtását fontolgatja a bukaresti kormány, pontosabb részleteket azonban csak a koalíció asztalán levő törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát követően fogunk tudni. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
Hirdetés