
Fotó: FSANP/Facebook
Szökés miatt is büntetni fogják azokat az életfogytiglani szabadságvesztésre vagy börtönbüntetésre ítélt személyeket, akik a jogerős ítélet kimondásától számított hét napon belül nem jelentkeznek a hatóságoknál büntetésük letöltésére – erről szóló törvényjavaslatot fogadott el hétfőn a szenátus.
2023. október 24., 11:062023. október 24., 11:06
A kormány által kidolgozott tervezet a büntető törvénykönyvet módosítja és egészíti ki.
A hétfői felsőházi vitán jelen volt Alina Gorghiu igazságügyi miniszter is. Mint hangsúlyozta, az igazságszolgáltatásnak végig kell vinnie a feladatát, és mindenkinek le kell töltenie a büntetését, mert „a törvény előtt mindenki egyenlő”.
A tárcavezető az Agerpres szerint elmondta,
Beszámolt arról is, hogy hétfőn 17 diplomáciai képviselet illetékesével látogatást tettek a rahovai börtönben, ahol egy friss beruházással 108 új férőhelyet hoztak létre és további 88-at korszerűsítettek.
A tervezetet még a képviselőháznak is el kell fogadnia ahhoz, hogy továbbítsák Klaus Iohannis államfő elé kihirdetésre, majd megjelenhessen a Hivatalos Közlönyben és hatályba léphessen.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!