
Az Egyesült Államokban indult el a nyomozás abban a gyanús szoftverbeszerzési ügyben, amely miatt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kilenc egykori miniszter esetében kéri a bűnvádi eljárás jóváhagyását – jelentette ki Teodor Meleșcanu független államfőjelölt, aki csupán múlt hétfőn mondott le a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségéből, hogy részt vehessen az államfői tisztségért vívott megmérettetésen.
2014. szeptember 29., 16:432014. szeptember 29., 16:43
Meleșcanu vasárnap este az egyik hírcsatornának nyilatkozva elmondta: a nyomozást a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) indította az Egyesült Államokban, mivel a megvesztegetési ügy egyik főszereplője az amerikai Microsoft.
„Az ügy nem ül el egyhamar. A nyomozás az Egyesült Államokból indult, tehát nem egyedül folytatjuk le, így nem vetül rá a gyanú, hogy politikai alapon indult” – szögezte le a politikus, aki 2012-ben, a jelenleg ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) javaslatára került a SIE élére. Közölte, a román hírszerzés nem vett részt az előzetes nyomozásban, azt az FBI önállóan végezte, mivel az amerikaiak „nem viccelnek, ha a cégeiket érintő korrupciós ügyekről van szó.”
Mint arról beszámoltunk, a DNA pénteken kilenc, 2004 és 2012 között hivatalban levő kormányokban tevékenykedő volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél.
A korrupciós ügy az oktatási, az informatikai és a pénzügyminisztérium több korábbi vezetőjét érinti, akik állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
Az érintett politikusok: Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter (2000- 2003, 2008-2009, 2012 május-december), Valerian Vreme korábbi távközlési tárcavezető (2010-2012), Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár (2000-2003), Dan Nica volt távközlési miniszter (2000-2004), Adriana Ţicău korábbi távközlési tárcavezető (2004 július – 2004 december), Gabriel Sandu extávközlési miniszter (2008-2010), Daniel Funeriu volt oktatási miniszter (2009-2012), Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszter (2003 – 2005) és Mihai Tănăsescu volt pénzügyminiszter (2000- 2004).
A DNA a szenátustól kért jóváhagyást a jelenleg parlamenti mandátummal rendelkező három politikus – Andronescu, Vreme és Mihăilescu –, az Európai Parlamenttől egy EP-képviselő – Dan Nica – és az államelnöki hivataltól a többi öt volt tisztségviselő esetében. A DNA akkor kezdheti meg a bűnvádi eljárást ellenük, ha a megkeresett intézmények kiadják az érintetteket.
A vádhatóság szerint az iskolai Microsoft-licencekre 2004-ben kifizetett 54 millió dollárból 20 millió a nagyszabású közbeszerzés jóváhagyásában és lebonyolításában érintett minisztériumi döntéshozókhoz vándorolt.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
szóljon hozzá!