2012. június 08., 10:252012. június 08., 10:25
A politikus emlékeztet: két hónappal ezelőtt Roberta Anastase, a képviselőház demokrata-liberális párti (PDL) elnöke „nagyfokú arcátlansággal” pszichiáterhez küldte Victor Ponta jelenlegi miniszterelnököt, Vasile Blaga, a szenátus szintén PDL-s első embere pedig szerdán „gyorsan eltűnő trükkmesternek” nevezte őt. Ştefănescu azt is felrója Blagának, hogy szóvivőjén, Adriean Videanun keresztül perrel fenyegette meg a miniszterelnököt arra az esetre, ha nem veszi figyelembe az alkotmánybíróság ítéletét, miszerint alkotmányellenes visszakérni a jelenleg ellenzéki önkormányzatoktól az előző kormány által nekik kiutalt összegeket.
A titkár szerint maga Blaga került politikai trükkel a szenátus élére. (Mint ismeretes, a szenátus elnöki tisztsége tavalyig az akkor még ellenzéki PSD-é volt, ám amikor az elnöki tisztséget betöltő Mircea Geoană szembekerült Pontával, visszahívták, és a pártból is kizárták. Az akkor kormányon levő PDL pedig ezt követően a kormányoldal parlamenti többségének támogatásával saját jelöltjét ültette Geoană helyére.)
Ştefănescu a PDL hitszegő mivolta bizonyítékának tekinti azt a levelet is, amelyet a két házelnök hétfőn írt Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének, és amelyben arra kérték őt, hogy halassza a hétvégi önkormányzati választások utánra erdélyi látogatását.
A PSD-s politikus szerint a levél – amellett hogy nem hazafias, és nem rögzít határozott, bátor és megkérdőjelezhetetlen álláspontot – ellentétes a kormány álláspontjával. Ráadásul az olyan megfogalmazásokkal, mint „a nehézségek, amelyekkel ma a polgároknak szembe kell nézniük”, „a jelenlegi időszak” vagy a „kötelességünk, hogy fölemelkedjünk a korábbi megvalósítások szintjére” tulajdonképpen a kormány elleni burkolt támadásként értelmezhetők.
Ştefănescu szerint ezért a levél éppen ellentétes hatást ért el: bátorította Kövér László „ultranacionalista és arcátlan” nyilatkozatait, hiszen a házelnök kijelentette, hogy nem látja az erdélyi magyar autonómia megvalósításának akadályát. A titkár úgy véli, a két házelnök túllépte hatáskörét, és „mérgezi a romániai politikai közeget”. Éppen ezért szerinte elsődleges fontosságúvá vált Anastase és Blaga leváltása.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.