
2012. október 26., 09:202012. október 26., 09:20
A téren leleplezték az uralkodó bronz mellszobrát is. A tér annak az épületnek a közelében áll, amelyben Mihály gyerekeskedett. Az eseményen az uralkodói család tagjainak portréit lobogtató kisebb királypárti csoporton kívül részt vett Ion Iliescu és Emil Constantinescu volt államfő, valamint Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek. Délben a Bukaresti Tudományegyetem fogadta díszdoktorává Mihályt, majd délután az egykori uralkodó kitüntetéseket adott át jeles román közéleti személyiségeknek. Az ünnepségsorozat a Margit Hercegnő Alapítvány által szervezett koncerttel zárult.
| Az alkotmányos monarchia a legalkalmasabb kormányzati forma egy olyan ország számára, mint Románia – jelentette ki Crin Antonescu, a PNL elnöke. A héten a párt korábbi elnöke és kormányfője, Călin Popescu-Tăriceanu is úgy vélekedett, hogy az alkotmányos monarchia lenne a legmegfelelőbb államforma Románia számára. Dan Şova, a PNL-vel koalícióban kormányzó PSD politikusa ugyanakkor közölte: pártja a köztársaság mellett teszi le a voksát. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.